Connect with us

Blogbazár

Ízlelgessük: Bayer a rasszizmus ellen – na, milyen?

rasszizmus
Megosztás

Ez „nem lesz hagyva annyiban! Tüntetés lesz.” A Kedves Vezető magyarhangja, Bayer naccs’úr határozta meg így az új irányt. Niedermüller Péter az áldozat. Lehetne bármelyikünk.

Akár én, de maguk is….

„Nekik” végtére mindegy is, csak lehessen végre valaki újra közellenség, végre szívből utálni. Mert a „régieket” mára megunta a nagyérdemű. Annyira elhasználódtak, elkoptak, hogy talán már a kimódolójuknak sem áll fel tőlük a cerka. Kell új. Kell olyan, ami újra összetereli, majd egyben tartja a szétrebbenő nyájat. Mindegy ki, de VALAKI.
Például Niedermüller Péter.

Lényegtelen mit mond, az meg méginkább, miért is mondja. Összesen az számít, hogy legyen legalább két olyan szó a mondatában, amiből valami nyakatekert módon fegyvert, kimondójukból pedig (köz)ellenséget tud gyártani a csikorgó kormányzati gépezet, a szervilis propaganda. Mert ha mást nem is, azt még felismerte a hatalmába belezakkant K. Vezető és népizenekara, ha nincs ellenség, akkor ők lesznek a sorosok. Akkor bukás van.

Ezért, ha kő kövön nem marad is, de mindig lesz ellenség

Ha nem jön már be Soros, Brüsszel, a gyöngyöspataiak, az ügyvédek, a szinglik, a lófütty tudja kik, akkor majd bejön más. Kreálnak újat. Mire való Habony, ha nem erre? Az nem számít, hogy Péter nem a „fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakról”, mint társadalmi halmazról beszélt. Az még kevésbé, hogy „abban” a világban, ahol a kedves Vezető fújja a passzátszelet, abban a „fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak” az nem más, mint politikai termék.

A Kedves Vezető által fémjelzett és beteg rendszere által létrehozott, mantrázott, őrületig darált eszköz, valami hibbant hatalom kezében. Egy olyan hátborzongató „életérzés”, aminek láttuk már következményeit, ami miatt a világ már majdnem elveszett, és milliók haltak meg, csupán azért, mert nem voltak magasak, szőkék, kék szeműek, fehérek….soroljam még?

Olyan politikai termékről beszélünk

ismét, amiben persze nem férnek bele valójában a nők sem. Tudjuk, nekik a szülés a dolguk, meg a konyhában picsogás, meg az átesés a vak komondorokon, meg az, hogy átlag, hetente egy nő halljon bele a családon belüli erőszakba. Egy olyan hátborzongató „termék” ez, ahol csak az az ember, aki házasságban él, jó, ha nagycsaládos, még jobb, ha hívő, még véletlenül sem szingli, egyedülálló, elvált, meddő, beteg, különösen nem homoszexuális, zsidó, arab, sárga, barna….soroljam még?

Most azok, akik ezt a „terméket legyártották”, akik azt sulykoljak, hogy ezek a jegyek azok, amik valakit – magyar – emberré tehetnek, azok üvöltenek habzó szájjal és boldogan rasszizmust, mert megvan az új ellenség.

Ez a „termék” persze létezik máshol is

Elszigetelt szubkultúrákban az adott társadalom peremén. Nálunk ez a kormányzati program. Ez az, ami valójában hátborzongató. Előbb Soros, Brüsszel, Európa, Gyöngyöspata, most Niedermüller Péter. Gondolom, majd eljön a pillanat, mikor születik ebből valami írásos sorvezető is. Volt már ilyen, Harcom címmel. És hadd ne írjam le németül is. Persze mindez a kereszténység védelmében. Hurrá! Előbb polgári lett minden. Majd nemzeti. Most keresztény.

A hörgések elkerülése végett is, nincs bajom a vallással

Én nem vagyok az. Cinikusan mondhatnám azt is, értem, én miért nem, ha „ők” igen. De ez normális esetben magánügy. Csak itt már rég közügy. Ez a dráma. Meg az, hogy itt – papíron – már minden keresztény. Úgy keresztény persze, ahogy előbb polgári volt, majd nemzeti lett. Hogy ez még nyomokban sem tartalmaz valóságot.

Keresztény ország, keresztény kormány, keresztény miniszterelnök, keresztény demokrácia (Pfff! Mondom, hogy itt a vég!), keresztények védelme…soroljam még? Holott mindösszesen annyi történik, hogy reménytelenül egyre nagyobb köpeny kell eltakarni a gazemberséget, az aljasságot, a maffiát, a gátlástalan rablást, ezt az egész barbár, hazug bagázst, aminek köze nincs, nemhogy a kereszténységhez, de a józan észhez sem.

JE SUIS NIEDERMÜLLER PÉTER!

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Eördögh Lajos

    2020.01.30 12:09 at 12:09

    A fő rasszista próbálkozik demokratikus lenni,de túl nevetséges és hazug.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük