Connect with us

Kerítésen innen

Orbánnak azt üzenték: kapj a fejedhez, ám Ő úgy értette: kellesz nekünk!

orban
Megosztás

Hiába, a szó veszélyes fegyver és bár nem gondoljuk, hogy Orbán Viktor és népes segítőcsapata ne értette volna pontosan Mikuláš Dzurinda nyílt levelének velejét, mégis inkább bevállalták az ostoba-látszatát, mintsem a hazai imádók előtt bevállalták volna a frankót.

Mikuláš Dzurinda, a néppárti Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központja elnöke nyílt levélben keresete meg egykori kollégáját és próbálta észhez téríteni.

„Viktor, tudom, aggódsz amiatt, hogy a politikai családunk – az Európai Néppárt (EPP) – nem karolja fel maradéktalanul a hagyományos, keresztény értékeit. Bár én nem osztom ezt a felfogást, elfogadom, hogy te így érzel. Én is aggódom amiatt, hogy mennyire megosztóvá vált a pénzügyi zavarok, a váratlan migráció, a terrorizmus és a klímaváltozás kihívásaira való közös európai válaszok meghatározása és valóra váltása. De, Viktor, te alábecsülöd a vitát, ami jelenleg folyik az EPP-ben ezekről az alapvető kérdésekről.”

Megszületett a válaszlevél, amit a miniszterelnök honlapján tett nyilvánossá

Mindenki döntse el maga, hogy mennyit sikerült kihámoznia Magyarország miniszterelnökének a hozzá írtakból.

„Mikuláš Dzurinda úr,
Szlovákia korábbi miniszterelnöke, a Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központjának elnöke részére
Brüsszel

Kedves Mikuláš!

Leveleddel megörvendeztettél. Örömmel látom, hogy nem veszett ki az európai politikából a szlovák virtus.

Jó látni, hogy még ma is lelkesítenek azok az eszmék, amelyek miniszterelnökökként összekötöttek bennünket. Te ismersz bennünket, magyarokat, ezért tudhatod, hogy a leveledben megjelölt értékek, mint az erős Európa, a szubszidiaritás, a decentralizáció és a verseny ösztönzése, a katolikus szociális doktrína, a liberális ideológia terjesztésével szembeni fellépés mind zene a magyarok füleinek. Örülök, hogy életjelet adtál magadról, és ismét megjelentél a magyar politika horizontján.

Köszönöm, hogy a római konferencia után alapítványod athéni tanácskozására invitálsz. Ismered a véleményemet, miszerint Európa eszménye három dombról származik: az Akropoliszról, a Capitoliumról és a Golgotáról. Képzelheted hát örömömet, amelyet meghívásod okozott.

Milyen kár, hogy pártunk, a Fidesz a keresztény értékek konzekvens képviselete érdekében arra kényszerült, hogy fölfüggessze a néppárti tagságát. Nem tudom, hogy ilyen körülmények között szabad-e Neked meghívnod engem Athénba. Ha igen, számíthatsz rám.

Viszlát az Akropoliszon!

Budapest, 2020. február 2.

Üdvözlettel:

Orbán Viktor”

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. parepcsi

    2020.02.02 17:14 at 17:14

    Mekkora szégyen már, hogy a miniszterelnökünk így hazudozik!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük