Connect with us

Budapesti hétköznapok

Karácsony Gergely bojkottálja a Hír TV-t – Nem nyilatkozik nekik, ameddig bocsánatot nem kérnek

karacsony
Megosztás

A kitörésnapi emlékezést az idei évben új alapokra helyezte három érintett budai kerület: az ellenzéki vezetésű I., II. és a kormánypártinak megmaradt XII. kerület első emberei a helyszínen együttesen tisztázták a kitörés eseményét Ungvári Krisztián történésszel és Karácsony Gergely főpolgármesterrel. Ebbe az eseménybe igyekezett bele rondítani a Hír TV.

Közös utcai kiállítás

A történelmi tények tárgyilagos megvilágításának fontos eleme volt a polgármesterek és a történész beszédei mellett az az utcai kiállítás is, ami az események valódi arcát hivatott bemutatni. A kormánymédia nagyon kétlelkűen számolt be a nap történéseiről, érezhető volt, hogy sem lenyelni, sem kiköpni nem tudták, hogy egyszer csak hangsúlyosan megjelent az a nézet is, amely gyökeresen szemben áll a szélsőjobb eddigi narratívájával.

A legkomolyabb csúsztatást, az események összemosását a Hír Televízió követte el. A csatorna két eseményről, a szélsőjobb „túrájáról” és az ellentüntetésről, mint összefüggő egészről igyekezett beszámolni, összemosva például azt, hogy kik ellen tüntettek az ellentüntetők, arról nem is beszélve, hogy az ellenzéki polgármesterek beszédéből egyetlen szót  sem közölt.

„A Hír TV anyaga szerint „antifasiszta tüntetők zavarták meg a kitörés napi megemlékezéseket”, azt azonban nem igazán tették egyértelművé, hogy az antifasiszta tüntetők nem Karácsonyék, hanem a Városmajorban gyülekező szélsőjobboldal ellen tiltakoztak. A hiteles és kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében pedig csupán Pokorni Zoltánt, illetve a szélsőjobboldali esemény egyik fő szónokát, a Légió Hungária vezetőjét, Incze Bél idézték, V. Naszályi Mártától és Karácsony Gerelytől egy szó sem került be a híranyagba.”

-írta a Mérce.

Karácsony Gergely bocsánatkérést vár

„Amíg a Hír TV nem kér bocsánatot a neonácikat mosdató, az antifasiszták tevékenységét megkérdőjelező riportjáért, addig sem én, sem a főpolgármester-helyettesek, sem a Főpolgármesteri Hivatal munkatársai nem adnak nyilatkozatot a Hír TV-nek, és nem is teszünk eleget semmilyen meghívásuknak. Erről ma levélben értesítettem Répásy Bálintot, a Hír TV vezérigazgatóját.”

-írta hétfőn délután facebook posztjában a főpolgármester.”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük