Levél jött-ment: Hargitai Miklós levelezése a Hír TV-vel

Emlékeznek még arra a 2020 szeptemberi “bombasztikus” bejelentésre, amiben a Hír Tv jelentette, hogy arról értesült, hogy három nappal ezelőtt “Gyurcsány Ferenc titkos megbeszélést folytatott a Színművészeti Egyetemről”, amelyen Karácsony Gergely és Alföldi Róbert is részt vett, valamint az intézmény egyik diákja, Bohos Imre és az Egyetem-foglalás egyik szervezője, Rózsa László is? És arra, amikor a fentiekért “helyreigazítottak” és elismerték, hogy haudtak? 

Tovább

Sétáló Budapest: Ha őszinte a Fidesz antifasizmusa, akkor kezdjék a terápiás munkát Bayer Zsolttal (…) és folytassák legfrissebb házi kedvenceikkel, a Mi Hazánk Mozgalommal

A főpolgármester-jelölt publicista kampányszóvivője hiába nyilatkozott a Hír TV-nek, az elmondottak nem kerültek be a műsorba. Puzsérék most elárulták, mit mondott a szóvivő a tévéstábnak, s egyúttal megvédték Karácsony Gergelyt.

Tovább

Tiborcz “Orbánvőtől” kérdezett, nem volt maradása – a Hír Tv tovább tisztogat

Amikor a Hír TV-ben olyan újságírók dolgoztak, akiket tényleg érdekel a válasz és nem kizárólag az előre egyeztetett kérdéseket tették fel, akkor Major-Ádám Andrea megkérdezte a miniszterelnök vejét, Tiborcz Istvánt a kastélyokhoz fűződő olthatatlan szerzésmániájáról. Most felmondott.

Tovább

Pető Péter előre megfontolt szándékkal csinált bohócot az einstandolt Hír TV-sekből

Sok kritikát kapott az ellenzéki megszólaló, hogy átveszi a Fidesz-retorikát és mondanivalót, feltett kézzel sétál be a zsákutcába. Aki még odakapcsol a Hír TV csatornájára és látta a keddi Lapzártát, az üdítő képet kapott abból, hogy is kell ezt csinálni.

Tovább