Connect with us

Kerítésen túl

Orbán-sas leszállt, tüntetők várták – Berlin 2020.

sas
Megosztás

Orbán Viktor hétfőn Berlinbe látogatott, hogy Angela Merkel kancellárral és Annegret Kramp-Karrenbauerrel, a kereszténydemokrata CDU elnökével tárgyaljon.

A CDU központjánál néhány tüntető várta a magyar kormányfőt és egy nagy

„Orbanistan powered by EU” (Orbánisztán az EU támogatásával) molinóval köszöntötték.

A „sas leszállt”

Orbán közösségi oldalán annyit üzent haza az érte ökölbe szorított kézzel és arccal drukkolóknak, hogy

„A sas leszállt”

Hogy a repcsit, vagy magát illette a hasonlattal, nem tudni, egyik sem találóbb a másiknál….

A magyar miniszterelnök és a német kancellár Berlinben legutóbb 2018 nyarán találkozott,

akkor a közös sajtótájékoztatójuk kisebb szócsatába torkollott. A kancellári hivatal előzetes közlése szerint a megbeszélésen a bilaterális kapcsolatok, ezen belül

„a Németország és Magyarország közötti pozitív napirend”,

valamint Európa-politikai és nemzetközi témák állnak majd a középpontban.

A Privátbankár.hu egyik kormányzati forrása szerint a megbeszélést Angela Merkel kezdeményezte, és annak egyik témája a Fidesz és az Európai Néppárt közötti konfliktus lesz. A német Welt viszont úgy tudja, hogy Orbán Viktor kereste a párbeszéd lehetőségét Merkellel, valamint Annegret Kramp-Karrenbauerrel, a Néppárt egyik meghatározó pártjának, a Kereszténydemokrata Uniónak az elnökével, akivel – legalábbis az előzetes hírek szerint – külön találkozót tart majd a német fővárosban. (Időközben Kramp-Karrenbauer bejelentette, hogy nem kíván a párt kancellárjelöltjeként indulni a következő szövetségi parlamenti választáson, és a jelöltkiválasztás folyamatának megszervezése után távozni fog a párt éléről – a szerk.)

Újabb pengeváltás jöhet

A Welt emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor Angela Merkel migrációs politikájának egyik legvehemensebb kritikusa, ráadásul már többször utalt arra, hogy a Néppárttól jobbra álló politikai erők között kereshet új szövetségest. A kancellár – Orbánnal ellentétben – a Néppárt centrista, mérsékeltebb szárnyához tartozik.

Minden esély megvan tehát arra – tesszük hozzá –, hogy a két politikus ma is alaposan megizzasztja egymást a színfalak mögött. (Forrás)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük