Kerítésen innen
Orbán nyíregyházi vendéglátója a kedd éjszakát már a börtönben tölti
Emlékeznek még arra a családra, akikhez Orbán Viktor egy kósza ötlettől vezérelve a 2014-es kampánya őrületében becsöngetett Nyíregyházán? A családfő, Bocskai Péter, aki a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. igazgatója… volt.
Aztán…..
2018 novemberében jogerősen két év letöltendő börtönbüntetést kapott. A vádirat szerint Bocskai Péter az
önkormányzati tulajdonú cég vezetőjeként a földutak karbantartásáért, az útfelújítási és útstabilizálási munkákért is felelt.
2012 szeptemberében olyan vállalkozási szerződést kötött a harmadrendű vádlottal, amelyről a bíróság szerint tudta, hogy az abban foglalt munkákat az nem végzi el. Vádlott-társai a jogszerűség látszata érdekében a teljesítmény-igazolásokat aláírták, ezért a számlák ellenértékét kifizették.
Az ügylettel hárman összesen majdnem 33 millió forint kárt okoztak az önkormányzati cégnek.
Pont Bocskait találták a legalkalmasabbnak az orbáni vizitre
Már folyt a büntetőeljárás ellene, amikor a miniszterelnök Facebook-oldalán ma is elérhető felvételből az nem derült ki, hogy a kormányfő nem akárkihez, hanem a helyi jobboldali önkormányzat által kinevezett városi cégvezető otthonába toppant be – írta a 24.hu.
Bocskai az elmarasztaló ítélet után többször kért halasztást megromlott egészségügyi állapotára hivatkozva,
perújítást is kezdeményezett, majd Áder János köztársasági elnökhöz fordult kegyelmi kérvénnyel. Bár már tavaly márciusban börtönbe kellett volna mennie, nem vonult be, és eddig a Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) sem intézkedett vele szemben.
A Nyíregyházi Törvényszék tájékoztatása szerint a BVOP kedden kérelmezte a törvényszék büntetés-végrehajtási bírójától az elfogatóparancs kibocsátását Bocskai Péterrel szemben. A bíró kiadta a parancsot, ami alapján elfogták a férfit. Ezután a bíróság intézkedett beutalásáról a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe – írta a portál.
Reméljük, hogy amennyiben őt éri méltánytalanság az elhelyezésével kapcsolatban, még lesz jogorvoslati lehetőség.
Szerző
Friss
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….