Budapesti hétköznapok
Budapesti Önkormányzatok Szövetsége a háziorvosok mögött áll
A Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöksége a koronovírus-járvány megelőzése érdekében felkéri a kormányt, hogy haladéktalanul lássák el megfelelő védőeszközökkel, kézfertőtlenítőkkel a háziorvosokat, és biztosítsák számukra a háziorvosi rendelőkben lévő betegek biztonságos elkülönítésének feltételeit.
A BÖSZ ajánlásai a kormánynak
A Főpolgármesteri Hivatal a szervezet elnökségének pénteki ülésén követően közleményben tudatta, hogy a járvány miatt a szövetség ajánlásokat fogalmazott meg a tagszervezetek számára és javaslatokat tett a kormányzat részére.
A BÖSZ azt kéri a kormánytól, fontolja meg, milyen önkéntes munkaügyi intézkedésekkel, egyebek mellett eltolt munkakezdéssel, illetve távmunkával biztosítható, hogy a közösségi közlekedésben a reggeli csúcsforgalom enyhíthető legyen.
Továbbá kérik a kormánytól, hogy a veszélyhelyzet fennállása alatt „különösen tartózkodjon” az elszámolás akadályozásától, biztosítva a hulladékgazdálkodás szereplőinek folyamatos likviditását – olvasható a közleményben.
A szervezet elnöksége az ajánlja a tagszervezeteknek, hogy az önkormányzati fenntartásban álló bölcsődék és óvodák esetén az intézményvezetők – a házirendtől eltérve – bármely indokra történő hivatkozással engedélyezhessék az intézménybe járó gyermekek távolmaradását.
Speciális közétkeztetést!
Az önkormányzatok a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében zárjanak be valamennyi önkormányzati fenntartású kulturális intézményt, uszodát és egyéb sportlétesítményt, és mondjanak le valamennyi önkormányzati szervezésű kulturális rendezvényt.
Ajánlják továbbá az önkormányzatoknak, szervezzék meg a közétkeztetésben résztvevők minél szélesebb körű azonosítását annak érdekében, hogy a közétkeztetésben részesülők részére az ételek házhozszállítás vagy elvitel útján történő biztosítása megoldható legyen.
A BÖSZ elnöksége javasolja azt is, hogy az önkormányzatok vezessenek elkülönített nyilvántartást a koronavírus elleni védekezéssel összefüggésben felmerült költségeikről.
A közlemény szerint a szövetség elnöksége hétfőre rendkívüli közgyűlést hívott össze, annak érdekében, hogy közös ajánlást fogalmazzanak meg a bölcsődék, óvodák, valamint az alap- és középfokú oktatási intézmények bezárása érdekében.
Szerző
Friss
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt