Kerítésen innen
Nemzeti lombikprogram: Fidesz-szavazó gyártás
Kíváncsi, hogy miért kapnak 300 ezer forintos nyugdíjat a magyarok zsebéből olyan ukránok, akik soha nem éltek, dolgoztak és adóztak itt? A válasz a Fidesz-szavazó gyártás gyakorlati kipróbálása a 2018-as választásokra.
Biztos, ami ziher!
A fideszesek nem engedhetnek meg maguknak semmi lazaságot, mert részükre hatalmas a tét. Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán osztotta meg, milyen eredménnyel zárult, amikor utánajárt a világszenzációnak:
„Kíváncsi vagy, hogy miért kapnak 300 ezer forintos nyugdíjat a magyarok zsebéből olyan ukránok, akik soha nem éltek, dolgoztak és adóztak itt?
És arra, hogy hogyan lesz belőlük magyar állampolgár, majd Fidesz-szavazó? Én most utánajártam. Nézd végig a videót, meg fogsz döbbenni!”
A DK elnöke szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nagyjából 26 ezer olyan ukrán állampolgár lehet, aki csak azért jelentkezett be valamelyik magyar határmenti településre, hogy az itteni szociális ellátást megkaphassa.
A videóban megszólal több helybeli is, akik arról is beszélnek, hogy a Magyarországra átjött ukrán állampolgárok eltüntetik annak bizonyítékait, hogy mennyi nyugdíjat kaptak Ukrajnában, és így igényelnek magasabb összeget. Bemutatnak egy romos házat is, amelybe állítólag 203 ukrán állampolgár van bejelentve. Gyurcsány azt is elmondta, hogy a bejelentkezett állampolgárok egy részét a Fidesz a szavazáskor tudja aktivizálni.
Szerző
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…