Blogbazár
Nicsak, kiket fújt ide a szél! – Juszt László „széljegyzete” néhány életrajzhoz

Nézem az ide emigrált erdélyi és ukrajnai hősök életrajzait. Azon gondolkodom, hogy mennyivel jobbak ők azoknál a nincsteleneknél, akiknek lebombázták az otthonaikat, eltüntették a megélhetésüket, kilátástalanná a jövőjüket?

Vidnyánszky Attila Beregszász, Szovjetunió, 1964. március 8.
kárpátaljai származású magyar színházi rendező, filmrendező, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapító igazgatója és művészeti vezetője.
A Nemzeti színházba kinevezett főigazgató, a Színművészetire kinevezett kuratóriumi elnök és még rengeteg helyre kinevezett. Szóval hívjuk egyszerűen így: a KINEVEZETT.
Demeter Szilárd Székelyudvarhely, 1976. július 1.
Romániai magyar író, filozófus, politikai elemző, publicista. 1994-ben az erdélyi Előretolt Helyőrség nevű íróközösségben Orbán János Dénes költővel dolgozott együtt. A Korunk kulturális folyóirat filozófiai szerkesztőjeként is működött. Oktatóként létrehozta a Partiumi Keresztény Egyetem egyetemi kiadóját és felelős szerkesztője volt az egyetemi tudományos folyóiratnak.
A Petőfi Irodalmi múzeumba kinevezett főigazgató. A magyar könnyűzene irányítására és még ki tudja hova KINEVEZETT.
Varga Zsolt András 1968. június 20-án született Marosvásárhelyen
A romániai forradalom időszakában bekapcsolódott a diákmozgalmakba. 1990 márciusában ott volt az RMDSZ marosvásárhelyi székházának padlásán Sütő András íróval együtt, amikor a román tüntetők megostromolták az épületet és megverték az írót.
KINEVEZETT főügyészhelyettes, – az eredeti törvények szerint kinevezhetetlen – kúriai elnök.
A néhai Chrudinák Alajostól, az MTV külpolitikai főnökétől – aki haláláig kiállt a határon túli magyarok mellett hallottam nem egyszer, – nyilvános előadásokon, tv műsorokban – hogy
“a határon túli magyarság értelmiségének legfontosabb feladata helytállni a szülőföldjükön. Ha ők elhagyják az őrhelyeiket az az igazi árulás”.
Én keményebben fogalmazok
Azok az értelmiségiek, akik most elfutva a szülőföldjükről, hátrahagyják a sorstársaikat, hogy jó pénzért, kényelmes életért, egy KINEVEZÉSÉRT egy diktatúra szolgálatába álljanak egyszerű janicsárok.
Szerző
Friss
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs