Connect with us

Ez a nap

Óriási kábítószer fogás Budapesten

kábítószer
Megosztás

A rendőrség tudomására jutott, hogy a 30 éves D. Sándor nagyobb mennyiségű kábítószert szállít Kőbányára a bűntársának, a 32 éves K. Balázsnak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya nyomozói 2020. december 2-án délelőtt Budapest X. kerületében, a Mádi utcában mindkét férfit elfogták.

Nem játszottak kicsibe

A felderítők D. Sándor autójának csomagtartójában és hátsó ülésén 35 kilogramm marihuánát  találtak, egy kilogrammos kiszerelésekben.

A nyomozók a két férfi lakásán is tartottak kutatást, ahol lefoglaltak két Audit, egy BMW-t több mint 30 millió forint értékben. A kutatás során a rendőrök a két férfi lakásán több mint 19 millió forintot találtak, amit szintén lefoglaltak.

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói a 30 éves D. Sándort kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, míg bűntársát a 32 éves K. Balázst kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a férfi szabadlábon védekezik.  ​(police.hu)

<<FRISS HÍREINK>>

kábítószer

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük