Ez a nap
Bűnözőket is állampolgársághoz segít az Orbán-kormány
Mára kijelenthető, hogy az egyszerűsített honosítás során ellenőrzés nélkül lettek magyar állampolgárok terroristák, kábítószer-kereskedők, pénzbehajtók vagy éppen lányfuttatók is – írja közleményében az LMP parlamenti frakciója.
Súlyos nemzetbiztonsági kockázat
A tényfeltáró újságírói munka mutatott rá arra, hogy az Oroszországban vagy a szovjet utódállamokban ellehetetlenült bűnözők Ukrajnában 15 ezer euróért eredeti születési anyakönyvi kivonatot tudtak vásárolni, majd az alapján, új papírokat kaptak az illetékes ukrán hatóságtól. Általában olyan névvel, amely magyar felmenőkre utalt. Ezután pedig magyar állampolgárságot igényeltek. A magyar állami szervek a nemzetbiztonsági átvilágítás során az ukrán hatóságokat nem keresték meg, vagyis nem derült ki, hogy egyes igénylők személyazonossága vagy más adata hamis. Nem tudni, milyen adatokkal szembesülünk majd más, az egyszerűsített honosításban érintett államok vonatkozásában.
Illúziók nincsenek
Elvárjuk, hogy a súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő ügyről a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt számoljanak be a kormány képviselői és a titkosszolgálatok, valamint írásbeli kérdésekkel fordulunk Semjén Zsolthoz és a belügyminiszterhez az egyszerűsített honosítással kapcsolatos visszaélések miatt.
Nincs illúziónk, hogy a nemzetbiztonsági bizottság a fideszes propaganda-színház miatt képtelen lesz ebben a súlyos ügyben is ellátni a feladatát, ezért a legtöbb fideszes, nemzetbiztonsági kockázatot jelentő ügy érdemi feltárására csak a kormányváltást követően kerülhet sor. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal minden egyes döntését – beleértve minden állampolgársági, letelepedési és tartózkodási engedélyt – felül kell vizsgálni, és a felelősöket kőkeményen el kell számoltatni.
Áprilisban azért is várjuk a magyar emberek szavazatait a kormányváltást is elhozó korszakváltáshoz, hogy ne kerülhessék el a büntetőjogi felelősségre vonást azok a politikusok, akik felszámolták a titkosszolgálatok ellenőrzésének egyetlen intézményét, és azok a titkosszolgálati vezetők is, akik államtitkokkal sáfárkodtak a Fidesz pártpolitikai igényeinek kiszolgálójaként.
(Forrás: MTI/OS)
Szerző
Friss
- Irán lassan magára marad az Izrael folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is