Matolcsy György utópiája – 500 év mögöttünk, és még mennyi előttünk?!

Nagy élvezettel olvasgattam Matolcsy György legfrissebb írását a növekedés.hu oldalain, s az volt a benyomásom, hogy íme: Thomas Morus szellemi örökösének művét böngészem, hiszen a sorokból nagyjából kiolvasható Magyarország (sőt talán az egész emberiség) következő 500 évének fejlődési perspektívája.

A cikk mintha a Matolcsy-féle Utópia korunk követelményeinek és lehetőségeinek rövid mondatokba tömörített vázlata lenne

Nekem nagyon tetszik a 4T elgondolás. Igazán eredetinek talán nem mondható, mert gyökerei már Adam Smithnél megtalálhatók, és azóta a közgazdasági irodalomban számos szerző boncolgatta Matolcsy téziseit, de úgy rémlik, hogy a legutóbbi tíz év magyar unortodox gazdaságpolitikájában Matolcsy friss javaslataiból szinte semmi nem érvényesült, sőt ilyesmikről szó is alig esett. (Lehet, hogy amit írt, számára is újdonság volt?) Azt írja a szerző egészen a Reneszánsz (1439) és a Reformáció (1517) idejéig vissza-nyúlva, hogy

„A tőke-technológia-tudás-tehetség négyesének (4T) jó kombinációja vagy ennek elmaradása áll a nemzetek felemelkedése vagy lemaradása mögött. Azok nyertek, akik e négy forrást becsülték, sokszorosították, összekapcsolták és megosz-tották, és azok veszítettek, akik nem így működtek.“

Érdemes lett volna mindezt gazdaságtörténeti tényekkel, adatokkal is igazolni, de Matolcsy ezzel nem bíbelődik,

lehetséges hogy igazságát magától értetődőnek tekinti. Ám azt legalább definiálnia kel-lett volna, hogy ő mit ért a „nemzetek felemelkedése vagy lemaradása“ kifejezésen, s hogy nevezetesen Magyarország esetében miként befolyásolta a történelmi fejlődési lehetőségeket például a török támadás, majd a török és a Habsburg hódoltság. Ámde ez már a régmúlt. Most Matolcsy – szerintem is nagyon helyesen – a tehetséggondozást tekinti a további fejlődés egyik kulcspontjának. Írásából nem derül ki hogy ő miként értelmezi a tehetséget, mint a gazdasági és társadalmi fejlődés döntő elemét, de azt nyolc pontba szedve olvasói, s persze a döntéshozók figyelmébe ajánlja, hogy a tehetségeket már óvodás korukban fel kell fedezni, s jól megfizetett, szakértő pedagógusoknak kell gondjaikba venni.

„A „tehetségre”, mint képességre az egész világra érvényes vadászati engedély van érvényben: menjünk mi is vadászatra.“

– írja Matolcsy.

A vadászat mint alkalmazható módszer tartalma ugyan cikkében nem eléggé világos,

de amellyel a tehetségeseket mintha ki kellene emelni környezetükből, s te-hetségüket akár kényszerrel is alkotó erővé kellene tenni. Javaslata szerint erre itthon talán az új Tehetség Minisztérium kapna megbízást. Hm. A tehetséggondozást bürokratikus apparátusra bízni nem tűnik bölcs tervnek, habár azzal nyilván egyet lehet érteni, hogy a kivételes képességű gyerekeknek és felnőtteknek a maguk működési területén (akár törvényekbe foglaltan és állami segítséggel) szabad teret kell engedni, hogy a közösség javán munkálkodhassanak. De félő, hogy azok a módszerek és eszközök, amelyekről Matolcsy említést tesz, a gyakorlatban nem alkalmazhatók, mert a tehetségeseknek is joguk van a saját életükhöz.

De haladjunk tovább!

Matolcsy „A tudás felhalmozása“ címet viselő fejezetben – vélhetően – nagyon értelmes és megvalósításra érdemes javaslatokat tesz az oktatási rendszer fejlesztésére, de nem fűz megjegyzést például a felsőoktatási rendszer mai, gőzerővel folyó (sokak szerint agybajos és csak politikai-ideológiai célokat szolgáló) átalakításához, s még azt az egyszerű javaslatot sem fogalmazza meg, hogy ideje lenne a tankötelezettség korhatárát ismét 18 évre emelni. Matolcsy György álmodozik, és azt írja le, hogy

„A tudás köztulajdonához teljes és ingyenes hozzáférést kell adni minden kicsi és nagyobb állampolgárnak. Ehhez új tudásinfrastruktúrát szükséges teremteni.“

No hát bizony, ez kellene! Tud erről Orbán Viktor vagy Kásler Miklós?

Nem ad ennél többet a Technológia hullámlovaglása című nyolc pont sem, amennyiben csupán óhajok és remények összegzése, s javára csak az írható, hogy személyesen a Magyar Nemzeti Bank elnöke foglalta egy csoportba azokat az értelmes célokat, amelyek követése a regnáló kormány nyilvános terveiben ugyan többnyire szerepel, de mindennapi gyakorlatában jóformán nyomokban sem fedezhető fel. Amit a kormány mond és ígér, valamint amit tesz – élesen különböző dolgok, de Matolcsy ezt nem említi, csak vázolja, hogy mi lenne a jó.

Végezetül a tőke szerepét elemző nyolc pontban is akad néhány rokonszenves javaslat,

csak az kelthet némi aggodalmat, hogy a szerző (éppen itt, amikor közvetlenül a pénzről van szó) nem szab mértéket és határt az állam szerepének a tőke felhalmozá-sában és mozgatásában. Pedig azt ma is látjuk, hogy a politika közvetlen, saját érdekű beavatkozása a gazdasági életbe zavarokat, társadalmi veszteségeket okoz, s szétszaggatja a gazdasági kapcsolatok természetes szövetét

– egy szóval: ártalmas!

A szerző napjaink gazdaságpolitikájának több figyelmet szentelhetett volna, részben mert volt gazdasági miniszterként ő volt az egész rendszer egyik spiritusz rektora, részben mert a jegybank hivatalban levő elnökeként joga és kötelessége lenne legalább hellyel-közzel értelmes útra terelni a kormány működését. E helyett az MNB csak készséges kiszolgálója a kormány irdatlan és többnyire ostoba pénzherdálással járó fiskális politikájának, s Matolcsy bírálata kimerül a növekedés.hu oldalain közzétett udvarias és teljesen hatástalan, rejtett bírálatokban.

Hanem hát Matolcsy György végtére is nem a mának ír, hanem a következő 500 év-nek

Befejező sorai egyetértéssel idézhetők:

“Ha az elmúlt 500 év sikereinek kulcsa a pénzvagyon tőkévé alakítása volt, akkor a most induló korszak kulcsa a tehetség bevonása a tudás, a technológia és a tőke legjobb kombinációinak létrehozásába.

Ahogy Ray Charles ajánlja, egyet mindenképpen kerüljünk el:

„Ne menj visszafelé! Ott már voltál”.

A mai Magyarország Orbán Viktorral az élen éppen vészesen hátrafelé araszol.

Matolcsy György csapongó fantáziája - Meseország újra nyitja gazdaságát

Matolcsy okos kertekről álmodik