Kiemelt hírek
Az özvegy világa Sas József nélkül
Sas József temetése óta először mutatta meg magát és életét özvegye. Zsuzsa asszony fájdalmán semmit sem enyhítettek az elmúlt hónapok. Hiába, a boldogságban eltöltött negyven közös év nem múlik talán soha sem.
Merre tovább?
Négy hónap telt el azóta, hogy Sas József a koronavírus áldozata lett, özvegye pedig még ma sem találja a helyét a világban, sőt egyre inkább azt érzi, hogy képtelen túltenni magát a gyászon.
Sas József özvegye teljesen összetört (Fotó: TV2)
Zsuzsa asszony most a Star magazinnak beszélt fájdalmáról, amit minden egyes nap érez, amióta a férje elment.
„Jóska dolgai ott ás úgy vannak, mint amikor még itt volt velem. Nem visz rá a lélek, hogy hozzájuk nyúljak, és nem is tudom, valaha lesz -e hozzá erőm”
– kezdte összetörten a legendás humorista özvegye.
„Negyvennégy évig éltünk együtt a legnagyobb boldogságban és szeretetben, ez nagyon sok idő. Az elvesztése hatalmas fájdalmat és hiányérzetet okozott, amit még nem tudtam feldolgozni”
– tette hozzá Zsuzsa, aki jövőre szeretne méltó síremléket állítani Sas Józsefnek.
Először a temetőben
„A múlt héten, amennyire tudtam, összeszedtem magam és a lányommal a temetés óta először meglátogattuk a nyughelyét. Napokig készítettem magam a találkozásra. Szeretnék majd többször is kimenni, beültetni virággal, jövőre pedig egy szép sírkövet is csináltatok neki”
– nyilatkozta a magazinnak Zsuzsa asszony.
VIA / Star
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
Pingback: Sas József özvegyének Hofi özvegye a példaképe - szakemberre is szüksége lenne - Városi Kurír