A szélsőértékkel, az SZFE-vel ne is foglalkozzunk, hiszen az átalakítás óta ez az intézmény már elvesztette „felsőoktatási jellegét”. A helyzet azonban ha nem is ennyire, de a többieknél is rossz. Amióta az állam egy különös bizonyítási kényszertől hajtva hátulról tömi ki pénzzel kedvenc egyetemeit, ott mintha megőrült volna a vezetés, egyszerre pazarol és fogja meg a fillért is.
Csak egy mondat
Az SZFE-re ígért milliárdok még a holdban vannak, de talán jobb is így, hiszen hallgató- és oktatógárdájának java (a szó minden értelmében) már hátat fordított a szervilis középszer templomává vált intézménynek.
Máshol sem sokkal jobb
A többi intézményben sem fenékig tejföl a helyzet, hiszen a kuratóriumokba és más vezetőtestületekbe kerülésnél csak a sokadik szempont volt a szakmai kiválóság, ha egyáltalán. Első helyen a Fidesz és/vagy kormányközeliség volt a szempont. Ilyen is lett a kuratóriumok java.
Társasági történet
Egy kiváló kutató mesélte, hogy miután a támogatóktól nagyon sok pénzt szerzett, a kutatására kért egy, a munka elvégzéséhez szükséges speciális tudással és perifériákkal felszerelt laptopot az intéményétől:
„Még valamikor januárban adtam be a kérelmet, tény, hogy az eszköz nem olcsó, de a megszerzett támogatás összegéhez képest elhanyagolható az ár. A GH -nekem már csak az- szívta a fogát, de aztán megígérte, utánanéznek a dolognak. Az elmúlt hónapban többször is érdeklődtem, mindig „elhajtottak”. A múlt héten aztán végre megjött a „műszer”, ahogy átnéztük, már rohantam is, nem tagadom vörös fejjel reklamálni, mert ez a laptop köszönőviszonyban sem volt azzal, amit kértem. Tévedés ne essék biztosan kiváló szerkezet, de azt, amire én használnám, nem tudja. Alighanem kopogtatás nélkül téptem fel az iroda ajtaját és kezdtem is:
mit vettetek ti nekem, talán bizony olcsóbb volt, mint amit kértem, de láss csodát, előkotorták a számlát és kiderült, hogy nálam lévő gép még drágább is volt annál.
Akkor néztem csak igazán bután, amikor kiderült, hogy az én rendelésemet megbeszélték az informatikussal, óaki ezt a gépet ajánlotta.
– De hát ő nem ért az én szakmámhoz, honnan tudná mire van szükségem?
– Ahhoz nem de az informatikához igen.
– De nem is beszélt velem!
– Mi képviseltünk, azért vagyunk, hogy tehermentesísünk – hangzott az öntelt válasz.
– Akkor a kutatást is csináljátok meg ti!
És ezzel rájuk is csaptam az ajtót. Azóta kalapozok a családban és hamarosan összejön talán, karácsonyi ajándékként a megfelelő laptop ára.
Epilógus
Arra a kérdésre, hogy jó, jó, de mit lépett azóta az egyetem, egy keserű mosoly kíséretében érkezett a válasz:
Semmit, hiszen legjobb tudásuk szerint „kezelték” a hisztis kutató problémáját.