Kerítésen innen
A Fidesz (újra) leszavazta Orbán, a miniszterek és a képviselők fizetéscsökkentését
Hová gondolt az, aki elhitte, hogy a regnáló Fidesz-kormány komolyan gondolta a spórolást és példát mutatva elsőként magukon kezdik. Válság ide, válság oda, közszolgáink ragaszkodnak a tele bugyellárisokhoz.
Hová gondolt az, aki elhitte, hogy a regnáló Fidesz-kormány komolyan gondolta a spórolást és példát mutatva elsőként magukon kezdik. Válság ide, válság oda, közszolgáink ragaszkodnak a tele bugyellárisokhoz.
Varga Judit után szabadon…?
Ahogy arról beszámoltunk, Varga Judit miniszterasszony nyáron úgy döntött, hogy felveszi a fizetése mellé kiutalt „zsebpénzt”, amit a kuratóriumban üléséért kap. Ez az összeg esetében 1,4 millió forint.
A többi közszolga is „…egy híján húsz”
„A Fidesz leszavazta javaslatunkat a miniszterelnök, a miniszterek és a képviselők fizetéscsökkentéséről. Úgy tűnik a kormánypárti képviselők nem hajlandóak saját fizetésükből beadni a közösbe egy válságban!”
– írta Jámbor András képviselő közösségi oldalán.
„Szégyen! – Nemet mondott a fideszes többség a politikusok fizetéscsökkentésére és a kilakoltatások felfüggesztésére”
A kommentekből
„Olyan törvény kellene, hogy a képviselők és miniszterek fizetését az egészségügyi dolgozók, tanárok és közalkalmazottak fizetéséhez kössék.”
„Nem meglepő.”
„Miért, volt valaki, aki egy pillanatig is azt hitte, hogy ezek a szardarabok lemondanának bármiről, a mi javunkra?” Mi ilyen egy balga nép vagyunk! Jól megfizetjük a saját sanyargatóinkat! Szenved a nép, de adóforintjaiból jól eltartja ezt a kizsákmányoló réteget, ahelyett hogy elzavarnánk őket.”
- Tudta? Nagyobb ajándék mellé karácsonykor szerződés is dukál – Egyenes ági rokonok és házastársak között is!Megosztás Ahogy szépen csendben -mivel az inflációt Orbán kettétörte- kúsznak fel az árak, így nem nagy kunct olyan meglepetéssel készülni a közelgő karácsonyra, ami meghaladja a törvényben kikötött 150.000.- forintot, vagyis „nagyobb értékű ajándéknak” minősül. A házaspároknak például ugyan illetéket nem kell fizetniük, de a nagyobb ajándékokról kötelesek jogász segítségével szerződést készíteni. A közjegyzők tapasztalatai… Read more: Tudta? Nagyobb ajándék mellé karácsonykor szerződés is dukál – Egyenes ági rokonok és házastársak között is!
- Időközi óbudai rárepülős – Amikor nem árad a TISZAMegosztás A nyár közepén rázta meg Óbudát egy korrupciós botrány, amibe a polgármestertől kezdve többen is belebuktak, persze csak szépen, fokozatosan. Most elég nagy versengés alakult ki a korrupció gyanúja miatt letartóztatásban lévő MSZP-s Czeglédy Gergő óbudai önkormányzati képviselői mandátumáért: immár tíz jelentkező is van. A tízek indulása A január 19-én esedékes időközi választáson indulni… Read more: Időközi óbudai rárepülős – Amikor nem árad a TISZA
- A posta és a kormány cinikus összefonódása, újabb gyakorlatra hívja fel a figyelmet a DKMegosztás A politika pontosabban a kormány akarata, illetve az annak megfelelési kényszere, a legváratlanabb pontokon érhető utol látszólag független cégek esetében, egy ilyenre a Magyar Posta és a kormány összekacsintására hívja fel a figyelmet a DK közleménye. Postazár Az utóbbi hónapokban sorra zárnak be a kisebb postahivatalok Budapesten, sőt már a nagyobb fővárosi postahivatalokat is… Read more: A posta és a kormány cinikus összefonódása, újabb gyakorlatra hívja fel a figyelmet a DK
- Időjárás: ma még „úgy ahogy”, de kedden…..Megosztás Az időjárás egyre zordabb, téliesebb arcát mutatja, hétfőn még kicsit elviselhetőbb ami ránk vár, de kedden már megcibál minket a jegyes szél is. Reggel, délelőtt még jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, később nyugat felől szakadozásnak, vékonyodásnak indul a felhőzet. Fokozatosan csökken a csapadékhajlam, délután már keleten is megszűnik a gyenge eső.… Read more: Időjárás: ma még „úgy ahogy”, de kedden…..
- Meghalt egy 16 éves lány – Halálos baleset ZalábanMegosztás Halálos baleset: meghalt egy 16 éves lány, ketten pedig súlyosan megsérültek, amikor az őket szállító autó fának csapódott vasárnap este Zalaegerszeg határában. A jelentések szerint egy 20 éves férfi vezette a kocsit a halálos baleset idején, és összesen öten utaztak benne. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi vezetett a végzetes ütközéshez. Az autó felcsavarodott… Read more: Meghalt egy 16 éves lány – Halálos baleset Zalában
Szerző
Friss
- Tudta? Nagyobb ajándék mellé karácsonykor szerződés is dukál – Egyenes ági rokonok és házastársak között is!
- Időközi óbudai rárepülős – Amikor nem árad a TISZA
- A posta és a kormány cinikus összefonódása, újabb gyakorlatra hívja fel a figyelmet a DK
- Időjárás: ma még „úgy ahogy”, de kedden…..
- Meghalt egy 16 éves lány – Halálos baleset Zalában
- A tanult embert nem lehet egy tál pörkölttel megvenni – Bogdán László ösztöndíj átadása Cserdiben
- Szanyi Tibor: most vizsgázik a jogállamiság
- A jól bevált Századvég karácsonyfája alá megérkezett a kormány-ajcsi: indul az új közvélemény-kutakodás
- Meloni lemondott a Reformerek-elnökségről és utódot is javasolt
- Ön valójában jobban él, úgyhogy nix ugribugri – Meddig terjed a ’tudatlanok völgye’?!