Kerítésen innen
Orbán: lesz 13. havi nyugdíj – bár hozzátette: „ez nekem becsületbeli ügy…”
Orbán Viktor hosszú kihagyás után péntek reggel ismét interjút adott a Kossuth Rádióban, ahol több témát is érintett, köztük a nyugdíjasoknak is üzent.
Orbán Viktor hosszú kihagyás után péntek reggel ismét interjút adott a Kossuth Rádióban, ahol több témát is érintett, köztük a nyugdíjasoknak is üzent.

Nyugi….
A nyugdíjasok mindig is a kormány intézkedéseinek középpontjában álltak. Nem lesz ez másképp a jövőben sem:
„Ebben a bizonytalan helyzetben van néhány fix pont. Az egyik a nyugdíjasok helyzete, ami erkölcsi kötelességünk. Korábban attól szenvedtek a nyugdíjasok, hogy a nyugdíjuk értéke folyamatosan csökkent. A mostani kormány garantálja a nyugdíjasok számára, hogy megvédi a nyugdíjuk értékét. Az elmúlt években sikerült annyi pénzt előállítani, hogy nemcsak az értékét védtük meg a nyugdíjaknak, hanem visszavezettük a 13. havi nyugdíjat is. Ez nekem becsületbeli ügy, ezt megtartjuk mindenképp. Megmarad a 13. havi nyugdíj és inflációkövető nyugdíjemelésre is számíthatnak, és ha a nemzetgazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, akkor még plusz összeget, egy nyugdíjprémiumot is kapnak.”
Konzultációs cucc….
„Hangot kell adnunk a véleményünket, mert ha nem változtatjuk meg a szankciós politikát, akkor ezek a magas árak beépülnek az életünkbe, és velünk maradnak hosszú évekre, akár 5-10 évre. Ezért mondom, hogy október vízválasztó lesz, mert Prágában lesz egy találkozó a csúcsvezetőknek. Hathavonta kell megújítani a döntéseket, ezek hamarosan lejárnak, úgyhogy itt lehet az idő a változtatásra.”
Energia-ügy
„A legfontosabb dolgom, hogy Magyarországon legyen energia, ezért harcoltuk ki a mentességet a szankciók alól. Elértük: ha holnaptól egy csepp gáz sem jönne hozzánk, akkor 5 hónapig ugyanúgy tudna működni az ország, mint most. A második lefontosabb dolgom, hogy a családokat megvédjük a hatalmas áremelésektől. Minden egyes család 181 ezer forintot kap az államtól a rezsicsökkentés formájában. Idén ezt biztosan tudjuk tartani, és mindent megteszünk azért, hogy jövőre is legyen rá lehetőségünk és keretünk.”
Abortusz-ügy
„Nincs tökéletes abortusztörvény, de a mostani új olyan szabály, amivel a társadalom legnagyobb része egyetért. Hiba lenne megváltoztatni. Szerintem most nem ez a legfontosabb kérdés a háború, infláció és rezsiemelkedés árnyékában.”
… és ami nem maradhat ki….
Az ellenzék elismerte, hogy Amerikából milliárdokkal támogatták a választás kampányát. Erre így reagált:
„Most ilyen ellenzékünk van: egyszerűen nem ura önmagának, külföldről pénzelik.”
Ezek után szaladt is tovább, hogy kifejezetten az Ön érdekében tovább ténykedjen…..
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….Megosztás „Céljaink között szerepel a növekvő létszámú, városokba tömörülő emberi népesség lakókörnyezete zöldfelületének kialakítása, megóvása. A megváltozott klímához alkalmazkodni nem tudó növények azonban valószínűleg el fognak tűnni élőhelyükről és csak az alkalmazkodni képes növények maradnak fenn….” – áll a projekt hivatalos adatlapján, amire 1.600 millió foruntnak megfelelő Európai Uniós támogatást ítélt oda „gondos gazdaként” a… További információ: Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakokMegosztás Az egészségügy, az elektromosáram-szolgáltatás, a MÁV és a vízügy látványos bedőlése után most az állami közintézmények egyik legfontosabbja, a kormányablak rendszere döglött be. Csak elkészült okmányokat tudnak kiadni a kormányablakokban Leállt a központi rendszerük. A fennakadást hivatalosan is megerősítették, és figyelmeztettek, hogy megnövekedett várakozási időre kell számítaniuk az ügyfeleknek. A kormányhivatal oldalán megjelent egy… További információ: Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítástMegosztás Ez aztán az előrelátás! Pintér Sándor, akit jelenleg többféle miniszterként tartunk el, nem napokban számolja az időt a választásig, fenét, Ő 2029-ig szabályozza az életünket. Most éppen belügyminiszteri minőségében… A friss Magyar Közlönyben megjelent utasítás szerint – ami 2025. augusztus 1-vel lép hatályba – az Országos Kórházi Főigazgatóság fenntartásába tartozó egészségügyi intézmények létszámgazdálkodásának rendje… További információ: Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítéletMegosztás A tévedhetetlen igazságszolgáltatás illúzió, ezért a halálbüntetés kockázata túl nagy. Itt az egyszeri hiba már végzetes, maga a visszafordíthatatlan örökkévalóság. Évszázadok vitája A halálbüntetés kérdése évszázadok óta éles viták tárgya. Vannak, akik szerint ez a legsúlyosabb bűncselekmények egyetlen igazán elrettentő büntetése, és egyfajta elégtételt jelent az áldozatoknak és családjaiknak. Úgy vélik: aki szándékosan elveszi… További információ: Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozataMegosztás 2025 áprilisának végén elfogadta az Országgyűlés kormánypárti többsége az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségével kapcsolatos törvénymódosítást. A szavazáson 136 képviselő voksolt a módosítás mellett, 40 ellene, tartózkodás nem volt. Emlékeztetőül, hiszen azóta annyi víz lefolyt a Tiszán… A Hidvéghi Balázs és Juhász Hajnalka fideszes képviselők által márciusban benyújtott javaslat arra kötelezi az EP-képviselőket, hogy… További információ: „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata

Friss
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt