Állati
Figyelem! Megtévesztő kamupártok kerültek bejegyzésre!

Hétfői nappal véget ért az aláírásgyűjtési időszak, máig kellett leadni az összegyűjtött aláírásokat tartalmazó paksamétát, ami azt jelenti, hogy átvizsgálásuk után pontosan megismerhetjük a politikai étlapot.
Káosz
Mióta a Fidesz egyetlen tollvonással engedélyezte azt, hogy egy ember több jelölt indulását is elősegíthesse aláírásával, azóta nem nagy kunszt a választási csalásnak számító névlistacsere. Így alakulhatott ki az, hogy a kamupártoknak nevezett képződmények üptre indulhassanak a választáson, megtévesztve a figyelmetlen választókat.
Íme a lista, hogy melyik pártoktól lehet országos listára számítani.
Érdemi politikai tevékenységet végző pártok:
- Fidesz-Kdnp
- DK
- MSZP-Párbeszéd
- Jobbik
- LMP
- Momentum
- Magyar Kétfarkú Kutya párt
- Együtt
- MOMA
Valaha már hallottunk róluk:
- Munkáspárt
- Magyar Igazság és Élet pártja
- Magyarországi Cigányok pártja
Semmilyen politikai tevékenységet nem végző pártok:
- Családok pártja
- Medete párt
- Összefogás párt
- Tenni akarás mozgalom
- Szegények pártja
- Szegény emberek Magyarországért párt
- Kell az összefogás párt
- Rend és elszámoltatás párt
- Net párt
- Közös nevező 2018
- Európai roma keresztények jobblétéért demokratikus párt
- Iránytű párt
- Sportos és egészséges Magyarországért párt
- Hajrá Magyarország! párt
- Közösen egymásért demokratikus néppárt
- Elégedett Magyarországért mozgalom
- Lendülettel
- Haza mindenkié
Ezenkívül esélyes még a listaállításra:
- Haladó Magyarországért párt
- Nemzet és béke
- Értünk értetek
- Egyenlőség roma párt
- Hátrányos helyzetűek pártja
- Demokrata párt
- Európai cigányok demokratikus pártja
- FKGP
- A haza pártja
- Magyarországért demokratikus párt
- Jó út MPP
(forrás: balramagyar.hu)
Patyi András: aki választási szabálytalanságot tapasztal, tegyen feljelentést
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek