Kerítésen innen
Aki jó magyar, hazai mézet vesz, aki szegény jó magyar, az kínait? – Nem az ukrán, hanem a kínai mézbehozatal a bibi….

Orbán kormánya 2023-ban 24 ukrán termékre hirdet behozatali tilalmat, ami azzal lehetett összefüggésben, hogy az EU bejelentette, hogy az ukrán gabona behozatalára vonatkozó tilalmat nem hosszabbítják meg. Ebben a sorban szerepelt a méz is egészen február 19-ig, amikor a Magyar Közlöny tanulsága szerint a miniszterelnök „kegyelmet adott” a terméknek.

Megszólalt a Magyar Mézkiszerelők Egyesülete
Nem az ukrán, hanem az európainál jóval olcsóbb kínai méz európai behozatala jelenti a problémát
– mondta az MTI-nek szerdán Dunavarsányban a Magyar Mézkiszerelők Egyesületének elnökségi tagja. Fulmer Ferenc közölte:
az ukrán méz eddigi behozatali tilalma semmilyen kézzelfogható eredményt nem hozott, nem növelte a felvásárlási árat.
Hozzátette, hogy
a magyar méhészek is főleg európai uniós piacokon adják el termékük jelentős részét, a nagytételes mézeladás 70-80 százalékát. A magyar kereskedelmi forgalom 5-10 százalékát adhatta a nem hazai eredetű méz.
Kitiltjuk a kínai cuccot?
A méz felvásárlási ára a korábbi 1200 forintos kilogrammonkénti árról mára 600 forintra esett, ez a bekerülési ár alatti árat jelent. Ezt az Európában egyre növekvő mennyiségű kínai méz okozza.
A magyar méz nagy része az unió piacán kerül értékesítésre, és az ott kialakult árak határozzák meg a magyar felvásárlási árakat is
– mondta Fulmer Ferenc. Magyarázata szerint a rendkívüli körülmények miatt a mézcsomagolóknak ma nem olcsóbb beszerezni Ukrajnából a mézet, mint a magyarországi termelőktől.
A magyar méhészek közül az, akinek van értékesíthető mennyisége, azért nem tudja eladni termékét, mert az uniós piaci árnál magasabbra vár.
Az elnökségi tag elmondta, hogy az ukrán mézre vonatkozó tilalom tönkretette volna a magyar csomagolókat, mert nem jutottak volna alapanyaghoz, ellentétben a többi ország csomagolóival, akikre nem volt érvényes a tiltás. Ők szabadon forgalmazhatnak ukrán mézet is, és ha a magyar csomagolók tönkremennek, akkor piacaikat azonnal el tudták volna foglalni versenytársaik. Ez a tilalom feloldása miatt nem következett be – közölte Fulmer Ferenc.
Szerző
Friss
- Az önkényuralom “ellenállási mozgalma”
- Új ATM-ek, új funkciók, minden kicsit egyszerűbb lesz
- Mi van a fekete szivárvány mögött – Milyen álságos indokokkal tiltják be a Pride-ot egyes országokban?
- Tudta, hogy Vitézy Dávid miatt szakadt be a Gubacsi híd járdája? – Szentkirályi Alexandráék tudják és az „okosságot nem félnek használni”
- Magyar György: a Budapesti Büszkeség menete fényesen bizonyította, van élet a Tiszán túl is
- Amire nem árt emlékezni 2026-ban, abban a bizonyos „fülke magányában”
- Az emberi jogok folyamatos megsértése ellen!
- Gábor György: Pilátus Orbánhoz képest egy túlképzett humanista volt, aki legalább rosszul aludt éjszakánként
- Botka László: ha bármilyen retorzió éri dr. Kincsét, az támadás az egész magyar egészségügy és Szeged, a “tudományok városa“ ellen
- Hiszi, nem hiszi? – Napi horoszkóp 2025. július 2., szerda