Voks 2024
Szombati Orbán-fiaskó – Ez államférfiúsra sikeredett, mármint abszolút értékben
Szombaton újra adott a miniszterelnöki alacsonyságának -és ez itt nem centiben mérendő!- Orbán Viktor, amikor Hódmezővásárhelyre látogatott és ez alkalomból Márki-Zay Péter szerette volna átnyújtani neki a város háborúellenes nyilatkozatát. Főhősünk nem fogott kezet a hozzálépővel, sőt zavartan bár, de levegőnek nézte.
Kiszivárgott….
Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere közölte szombat délután, hogy
a helyi Fidesztől kiszivárgott információk szerint a városba látogat Orbán Viktor,
akinek át fogja nyújtani a település minősített többséggel elfogadott háborúellenes határozatát, amelyben
„a magyar kormány háborús uszítása, háborús készülődése, és magyar katonák halálos veszélybe küldése ellen”
tiltakoznak. a polgármester élő videót tett közzé a Facebookon, amelyen látható, hogy Orbán Viktor meg is érkezett a városba, ám Márki-Zay Péter kézfogását elutasította. A miniszterelnök csak elhaladt mellette, és a határozatot sem vette át. Annyit mondott:
„örülök, hogy látom”, bár láthatóan a polgármester tekintetét is kerülte.
Ez már Lázárnak is ciki volt…..
Végül Lázár János építési és beruházási miniszter mentette meg a helyzetet:
átvette az iratot a kormány nevében, és még kezet is fogott a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökével.
Közölte, hogy átadja a miniszterelnöknek határozatot, és arra kérte Márki-Zayt, hogy segítsen nekik abban, hogy normálisan tudják megtartani a választási gyűlést.
A lényeg…
Márki-Zay Péter beszámolója szerint Hódmezővásárhely megyei jogú város minősített többséggel elfogadott háborúellenes határozata így szól:
- „A közgyűlés magyarázatot vár arra, hogy a magyar kormány miért engedélyezte halált okozó fegyverek Magyarországon történő átszállítását, miért szavazta meg valamennyi európai uniós szankciót, katonai segítség nyújtását, miért vett részt a fegyverszállításban, miért küldte ki a magyar hadsereg vezérkari főnökét az orosz-ukrán frontra, miért fogadta el Ukrajna 40 millió eurós uniós támogatását, miközben mindezeket hazaárulásnak minősítette és az ellenkezőjét szorgalmazta.
- A közgyűlés a 2024-es évben 16,5 millió forint támogatásban részesített 27 fő, a magyar kormány által háborús konfliktusba küldött és ott megsérült, Vásárhelyen szolgáló katonát.
- Elítéljük a magyar katonák halálos veszélybe küldését az afrikai Csádba, követeljük, hogy Orbán Gáspár és a Magyar Kormány ne veszélyeztesse a magyar fiatalok életét egy semmilyen nemzeti érdekkel nem magyarázható külföldi katonai szerepvállalással.
- Elutasítjuk a Fidesznek (Schmidt Mária) kötelező sorkatonai szolgálatra vonatkozó javaslatát különösen felháborítónak találjuk a magyar nők sorkatonai szolgálatának felvetését is.
- Elutasítjuk Lázár János miniszter úr fegyvergyárak létesítésére, számának növelésére vonatkozó kijelentését.
- Nem értünk egyet azzal, hogy a Magyar Nemzeti Össztermék egyre nagyobb hányadát fegyvervásárlásra fordítja a Kormány, tankok, repülőgépek mellett, kamikaze drónok beszerzésével.
- Aggasztónak tartjuk a Kormány háborús készülődését, amely katonai szakközépiskolák építésében, iskolai honvédelmi képzés fejlesztésében, felvételi plusz pontszámok önkéntes katonai szolgálathoz kötésében nyilvánul meg.
- Indokolatlan háborús uszításnak tartjuk a háborús veszélyhelyzet fenntartását, erre hivatkozva rendeleti kormányzás működtetését, különlegesen károsnak érezzük a magyar emberek közveszéllyel történő fenyegetését, a politikai ellenfelek háborúpártisággal rágalmazását.
- Elítéljük azt, hogy a Magyar Kormány utolsó pillanatig akadályozta a magyar nemzet biztonságát és békéjét egyedül szavatoló NATO erősítését Svédország csatlakozásával.
- Hódmezővásárhely valamennyi polgára nevében kifejezzük elkötelezettségünket a béke fenntartása mellett.”
Tuti, ami tuti….
„Provokációval riogat és SMS-ben mozgósít a vásárhelyi Fidesz
Szeretném leszögezni, hogy azzal, hogy a város polgármestereként egy ünnepélyes nyilatkozatot fogok átadni a miniszterelnök úrnak, semmilyen provokációt nem követek el. Amikor hétfőn Magyar Péter járt Vásárhelyen, őt is személyesen fogadtam, mégsem riadóztatott senki ellenem.
Orbán urat pedig nem kell féltenie a fideszeseknek – máris egy egész hadsereg érkezett a Kinizsi utcába, hogy még egy Putyinék által kiképzett szélsőjobbos szlovák merénylő se ejthessen kárt a testi épségében.”
-jelezte Márki-Zay.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő