Connect with us

Kerítésen túl

Volt már egy ilyen jól sikerült misszió, pont a háború kitörése előtt – kommentelte Magyar Péter Orbán „hurrá, Moszkvában vagyok”-posztját

Volt már egy ilyen jól sikerült misszió, pont a háború kitörése előtt - kommentelte Magyar Péter Orbán "hurrá, Moszkvában vagyok"-posztját
Megosztás

A hír tehát igaz volt, Orbán Viktor a Türk Tanácsba tartva beugrott Putyinhoz kvaterkázni(?). Az eddig rém titkos cuccról közösségi oldalán számolt be a miniszterelnök közösségi oldalának általunk fizetett kezelője.

„Kijev után Moszkva. A békemisszió második állomása”

„Értem, hogy most nemcsak partnerünkként jött ide, hanem mint az EU-elnökségének képviselője”

– mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában, Orbán Viktor magyar kormányfővel közös péntek sajtótájékoztatóján. Putyin azzal folytatta beszédét, hogy remélte, lesz idő megvitatni a kétoldalú kapcsolatokat ebben a nem egyszerű helyzetben, és az ukrán helyzetről is fognak beszélni.

„Tudomásom van arról, hogy nemrég, 2-án Kijevben járt, és most eljött ide, hogy megbeszéljük ennek a helyzetnek minden árnyalatát”

– mondta a tolmács szerint Putyin. Jelezte, hogy rendelkezésére állt, illetve hogy korábban kifejtette álláspontját.

„Arra számítok, hogy ön megosztja velem az ön álláspontját és az európai álláspontot”

– mondta. A kétoldalú kapcsolatokban nagy visszaesés van, több mint 35 százalékkal csökkent az áruforgalom az országok között,

„de van min dolgozunk, és megvalósítjuk a projekteket”.

Orbán elmondta, 2009 óta ez a 14. kétoldalú találkozójuk, „de valóban ez most különlegesebb, mint a továbbiak”. Azért is, mert július 1-től Magyarország átvette az uniós soros elnökségét, és amikor utoljára találkoztak, az még a háború előtt volt, 2022 februárjában. „Ez a két körülmény különlegessé teszi a mostani találkozásunkat” – mondta Orbán, majd megköszönte Putyinnak, hogy ilyen nehéz körülmények közt is fogadja őt. Hozzátette:

„Lassan elfogynak azok az országok, amelyek mind a két, háborúban álló féllel tudnak beszélni. Lassan Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, aki mindenkivel tud beszélni.”

A kommentekből….

Elsőként futott a megafonos Deák Dániel:

„Brüsszelnek nem kritizálnia, hanem követnie kellene Orbán Viktort, aki mindent megtesz a békéért!”

Magyar Péter következett:

„Volt már egy ilyen jól sikerült misszió, pont a háború kitörése előtt…”

…és a többiek….

„Akkor most megkéri, hogy vonuljon vissza és úgy is fog történni? Vagy mi a terv? Miért ment oda?”

„Ez tényleg gígantó mániás!A másik M P nem ura a záróizmainak.Nem lehetne normális politikus találni.?Mondjuk kezdetnek a Mi Hazánk. Ott egy olyan politikust aki normális.?”

„A szőnyeg széle megvan, kérdéses az asztal hossza!”

Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyal Moszkvában 2024. július 5-én – Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

„Meséld el nekik a békemenetet, biztos elérzékenyülnek. ”

„Biztos vagyok benne, hogy ez a küldetés is hatalmas siker lesz, talán még nagyobb, mint a 22 februári!”

„A legutóbbi béke misszió is jól sikerült 4 nappal később megtámadta Oroszország Ukrajnát… most mi lesz újabb országot támadnak meg? Vagy világháború lesz? Vagy atom háború?”

„3 nap alatt többet tett a bekeert mint az EU 2.5 év alatt”

„… kinek a nevében tárgyalsz, ki bízott meg meg?”

Csak úgy….

Orbán Viktor miniszterelnök nem kapott felhatalmazást az Európai Unió Tanácsától arra, hogy Moszkvába látogasson, a magyar miniszterelnök semmilyen formában sem képviseli az EU-t

– jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője pénteken. Az uniós főképviselő hangsúlyozta: Magyarország jelenleg uniós tagállamként december 31-ig tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Ez nem vonja maga után az unió külső képviseletét, amely állam-, illetve kormányfői szinten az Európai Tanács elnökének, miniszteri szinten pedig az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének felelőssége.

Orbán Viktor nem kapott felhatalmazást az Európai Unió Tanácsától arra, hogy Moszkvába látogasson

– húzta alá. Emlékeztetett: az Oroszország Ukrajna elleni háborújával kapcsolatos uniós álláspontot a tagállami vezetőkből álló Európai Tanács számos következtetése tükrözi. Ez az álláspont – mint írta – kizárja az EU és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti hivatalos kapcsolatfelvételt.

A magyar miniszterelnök tehát semmilyen formában nem képviseli az EU-t. A magyar kormányfő moszkvai látogatására kizárólag a magyar-orosz kétoldalú kapcsolatok keretében kerül sor.

Érdemes emlékeztetni arra is, hogy

Putyin elnök ellen elfogatóparancsot adott ki a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) gyermekek Ukrajnából Oroszországba történő erőszakos deportálásában játszott szerepe és háborús bűnök elkövetésének gyanúja miatt

– tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Szerző