Budapesti hétköznapok
Pokorni „nemadunkelingatlantgavallérokvagyunk” Zoltán megpróbálta, de a beidegződések, ugye…..
Emlékeztetőül: „a most megválasztott önkormányzati vezetés azt kérte, hogy ne kössünk semmilyen közbeszerzést, illetve ne értékesítsünk ingatlanokat. (…) Nagyjából 15 milliárd forintnyi közbeszerzést kéne, lehetne megkötni ezeket nem kötjük meg – nagyon gavallérok vagyunk” – büszkélkedett Pokorni Zoltán, a XII. kerület leköszönő polgármestere az ATV műsorában még július 9-én.
Megpróbálta, de….
A jelenleg az önkormányzati szerződéseket átnyálazó MKKP-s Kovács Gergely azonban most a Facebookon közölte, hogy az önkormányzat mégis eladásra kínált két ingatlant alig egy héttel később, július 17-én.
Az egyik az Alkotás utcában található, 73 négyzetméteres, kikiáltási ára pedig 72,5 millió forint volt a nyilvános versenyeztetésben. A másik, a Szamos és Városmajor utcák sarkán álló házban levő ingatlan pedig nagyjából 30 százalékkal olcsóbban lett piacra dobva, mint egy kőbányai panel.
Kovács azt írta Pokorniról:
„Jóhiszeműen elképzelem, ahogy ül otthon és próbálja kibírni, hogy ne adjon el lakást, napról napra egyre idegesebb lesz, már folyamatosan remeg a keze, alig bír enni, kezd teljesen kikészülni, és egy hét után feladja. Pedig ő megpróbálta. Na, de legalább szeretné normális áron értékesíteni a lakást, ám hirtelen izzadni kezd, érzi, hogy egész teste elnehezül, könnyek szöknek a szemébe, a szíve hevesen ver, elkezdi lerágni a lábát, úgyhogy inkább feladja”.
Így végül 644 ezer forintos négyzetméteráron kerül meghirdetésre a Szamos és Városmajor utcák sarkán álló házban levő lakás. Úgy 30 százalékkal olcsóbban, mint egy kőbányai panel.
Pokorni kapcsán az elvesztett júniusi választások óta több cikk született:
Friss
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?