Connect with us

Kerítésen innen

Deutsch -ennyi- Tamás rövid emlékezete: újra levéllel bombázza uniós társait, pedig már többször nem jött be neki

Deutsch -ennyi- Tamás rövid emlékezete: újra levéllel bombázza uniós társait, pedig már többször nem jött be neki
Megosztás

„Kedves uram, kérem vegyen le a levelezőlistájáról. Túl gyakran küld propagandát, nem érdekel” – a Magyar Hang információja szerint ezzel a minden címzett számára látható válaszüzenettel jelezte Peter van Dalen holland néppárti EP-képviselő 2020 decemberében akkor még frakciótársának, Deutsch Tamásnak, hogy nem kér a leveleiből.

Na de Tamás….

Ennyi az unió kötelékében töltött év után fel kellett volna tűnnie annak, hogy az unió képviselői nagyrészt demokraták, akik nem tartanak attól, hogy megírják-mondják a véleményüket, ha jónak látják és szabadon tájékozódva dönthessék el, hogy miről miként szavaznak. Most azt találta ki a Fidesz-kommunikáció és szignálta ki Deutsch Tamásra, hogy

„…az összes EP-képviselőt levélben tájékoztatjuk Magyar Péter mentelmi ügyéről

írta Deutsch Tamás, a Facebook oldalán. A fideszes EP-képviselő azt írja, hogy a Tisza elnöke

„köztörvényes bűncselekményt követett el, lopással gyanúsítja őt az ügyészség, de ő nem akar lemondani a mentelmi jogáról, mert így akarja elkerülni a felelősségre vonást”.

Magyar ötkertes éjszakája után a kormánypárti sajtó kiskorú lányok zaklatásával vádolta meg a politikust, aki azóta sorra nyeri a sajtó-helyreigazítási pereket ellenük.

Polt kollégája csatasorban….

Polt Péter legfőbb ügyész a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként indítványt tett az Európai Parlament elnökénél Magyar mentelmi jogának felfüggesztésére, mire úgy reagált a politikus, hogy

önként lemond a mentelmi jogáról, amint Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez.

Deutsch ezt írná…, ha igaz

„Magyar Péter diszkóbotrányának éjszakáján csatak részegen kiskorú lányokat zaklatott, a lábuk között kúszott-mászott, és szexuális ajánlatokat tett nekik. Az őt levideózó vendéget megfenyegette, meg is ütötte, majd ellopta a telefonját, és miután a botrányos viselkedése miatt kidobták őt a tinipartyról, az ellopott telefont bedobta a Dunába. Azért lopta el és dobta a telefont a Dunába, nehogy előkerüljenek róla olyan felvételek, amelyekből kiderül, hogy Magyar Péter nagyon nem az, akinek próbálja mutatni magát…

– állította Deutsch, hozzátéve, hogy

ahhoz, hogy Magyart, mint ilyen esetben bármely magyar polgárt, bíróság elé állíthassák, az ő esetében az európai parlamenti képviselői mentelmi jogának felfüggesztéséről kell majd szavazni az EP-ben.

Deutsch azt állítja, Magyar azért lobbizik fűnél-fánál, hogy amikor majd a mentelmi jogáról szavaznak, akkor

„az EP baloldali többsége megvédje őt”.(…) Ezért az összes EP-képviselőt levélben fogjuk tájékoztatni Magyar Péter mentelmi ügyéről, a botrányos viselkedéséről és az általa elkövetett köztörvényes bűncselekményről. A felelősségre vonást még Magyar sem kerülheti el. Ennyi

– zárta sorait Deutsch.

Lattmann olvasat

Lattmann Tamás jogász szakterülete a nemzetközi és európai jog, a címben szereplő pikírt felszólamlással véleményezte, hogy Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett az Európai Parlament elnökénél dr. Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére lopás miatt indított nyomozás okán.

„…no de leghűbb ügyész úr, ezzel a másodéves joghallgatót úgy vágjuk ki a BJ vizsgáról, hogy csak úgy csörömpöl..”

-írta egy hozzászólásában Lattmann.

Csak úgy….

Deutsch Tamás 2020 decemberében

Orbán Viktor Manfred Weber néppárti frakcióvezetőnek írt válaszát küldte szét egy európai parlamenti levelezőlistán, melyhez szinte minden képviselő és ott dolgozó munkatárs csatolva volt.

Arra kapta a fent említett választ a holland Keresztény Unió politikusától. Deutsch másik levelet is küldött akkor frakciótársainak,

melyben arról írt, hogy már bocsánatot kért Manfred Webertől a gestapózásért.

A magyar képviselő kijelentései miatt ugyanis

Othmar Karas osztrák politikus vezetésével a frakció harminc tagja azt kezdeményezte, hogy zárják ki Deutsch Tamást a frakcióból.

Deutsch levelében úgy érvelt, hogy mivel a bocsánatkérés megtörtént, a javaslatot vissza kell vonni.

 

Szerző