Budapesti hétköznapok
Orbán Viktor elbóbiskolt és álmában annyit mondott: Budapesten is Európa legsikeresebb pártja a Fidesz
Orbán Viktor húzós hetet tudhat maga mögött és az Ő korában előfordul, hogy estefelé egy-egy elhúzódó összeröffenés unalmasabb pillanataiban elbóbiskol a napot korán kezdő közszolga. Ez történhetett a miniszterelnökkel is, amikor az a mondat hagyta el a száját, hogy „…a Fidesz Európa legsikeresebb politikai közössége – Budapesten is…”.
Valaki oldalba bökhette volna….
Szentkirályi Alexandra javaslatára
- Balogh-Madár Emesét,
- Deutsch Tamást,
- Földesi Gyulát és
- Szilágyi Demetert
alelnököknek választották.
fotó: Orbán Viktor facebook oldala
“Az ülésen részt vett Orbán Viktor, a Fidesz elnöke. Orbán Viktor a választmány ülésén elmondta, hogy a Fidesz Európa legsikeresebb politikai közössége – Budapesten is”
– tudatja fővárosi Fidesz a közleményében. A miniszterelnök arról beszélt, hogy a fővárosi politika középpontjában
“a budapestieket leginkább érintő problémák kell, hogy álljanak és a Budapesten élők ebben számíthatnak a Fideszre és a kormányra is”.
Ha csak úgy nem….
Orbán közösségi oldalát megszórta a kezelő fotókkal az aktusról:
„Megválasztottuk a Fidesz új fővárosi elnökségét. Budapest is meg fogja csinálni! Hajrá, Alexandra!”
<<< Olvasd cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A kommentekből….
„Egy valami nagyon megy neki. Ahogy ő vissza lép, nem lép úgy vissza senki.”
„Szuper, köszönjük az ország és Európa nevében, hogy egy ilyen ostoba, mások szapulásán kívül máshoz nem értő buta pics@val zülleszti tovább a fidesz az amúgy is béka segge alatt lévő renoméját. Hajrá szandika, minél többször szerepelj és nyilatkozz, előre is köszi!”
„Van a KFT együttesnek egy ide illő száma „Bábu vagy”, keresetek rá és hallgasatok meg,”
„Az biztos, hogy nélküled a politika jóval csendesebb lesz – de legalább az ország fellélegezhet. Hiányozni fog a feszültség, de talán pont ettől lesz egy fokkal élhetőbb mindannyiunk számára.”
„Azért az mindent elárul hogy egy miniszterelnök posztja alatt a reakciók 3/4-e 😆. El kéne gondolkodni..”Birkák…..És a megválasztásban a népet megkérdezted?” „1 euro ..404 ft…hajrá!”
„Ez a hölgy nem szerencsés választás mert nagyon hasonlít a bukott, hiteltelen, igénytelen, aljas főpolgármester jelölthöz, akit szégyenszemre vissza kellett léptetni.”
Szerző
Friss
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
- A szerv betiltotta a Pride-ot, Karácsony Gergely szerint nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot a rendőrség