Nemzeti konzultációk: „de, sikerült?!”

Nem tudhatjuk pontosan, hogy a Fidesz-kormány az elmúlt években összesen mennyi pénzt költött el eddig a „nemzeti konzultációnak” hívott politikai kampányokra, pontos és átfogó számokat ugyanis soha nem közölnek, a kérdőívek mellé elköltött plakát- és egyéb hirdetési költségeket pedig konkrétan titkolják. Pedig közpénzből ment minden, nem is kevésből – összegzett Ujhelyi István közösségi oldala szokásos vasárnapi nyílt levelében.

Az bizonyos, hogy a mai napig legalább ötvenmilliárd forint,

vagyis ötvenezer-millió forint közpénz folyt el ezekre a kormányzati kampányokra. Politikai szemtanúként nekem nem az intézménnyel van adott esetben kritikám (ha jó célokra és jól használják, tulajdonképpen kifejezetten innovatív), de józan hazafiként szerintem jogosan tesszük fel a kérdés:

megérte, illetve megéri-e erre ennyit költeni.

Beváltotta-e azt az ígéretét a „nemzeti konzultáció” intézménye (nem a kormánypárt, hanem az emberek szempontjából), amelyre elvben létrejött, vagyis az aktuális hatalmi döntések befolyásolására, az ország politikai irányának közös kialakítására, a kormányzati álláspont megerősítésére és így a kormány mozgásterének megszabására a nemzetközi tárgyalások során.

Tényleg, tegyük most félre azt a nehezen vitatható állítást, miszerint a Fidesz a nemzeti konzultációt világosan és egyértelműen pusztán pártpolitikai célokra, illetve propagandára használja, és nézzük meg kizárólag csak azt: mennyi értelme volt ezeknek az akcióknak.

Mondhatnám azt is Kovács Zoltán államtitkár elhíresült mondatával – amikor azzal szembesítették az ATV-ben, hogy a kormány törvényi eszközzel akarta eltitkolni az MNB alapítványok költéseit -, miszerint: „de, sikerült?!”

Jelentkezne visszaküldött nemzeti konzultációs cucc számlónak? Nem lehet, mert ilyen titulus nem létezik!

Alig emlékszik már rá valaki,

de a nemzeti konzultációt először még 2005-ben, vagyis a Fidesz számára egyébként kudarccal végződő 2006-os választás előtt hirdették meg; ekkor még értelme és tartalma is volt. A Fidesz felállított egy úgynevezett Nemzeti Konzultációs Testületet, amelyet Szájer József vezetett és olyan tagjai voltak, mint például Pozsgay Imre vagy a későbbi oktatási államtitkár Hoffmann Rózsa.

Saját bevallásuk szerint a 2006-os kampány részeként végig vitt országjárás során több mint 1,6 millió emberrel kerültek kapcsolatba valamilyen módon és kérték ki a véleményüket arról: mi foglalkoztatja leginkább a magyar embereket.

Kiderült, hogy a munkahelyek elvesztése, a bizonytalan jövő, a megélhetési gondok aggasztják leginkább a választókat, ezért a következő kormánytól radikális adócsökkentést, munkahely-védelmi intézkedéseket, a kis- és közepes vállalkozók megsegítését és a nemzeti vagyon védelmét várták el elsősorban. Utóbbi meglehetősen sajátosan hangzik annak kapcsán, hogy 2010 után a Fidesz immár kormányon miként viszonyul a közvagyonhoz és a „közpénz-jelleg” elvesztéséhez.

Mindenesetre el kell ismerni, hogy ennek az alapjaiban ugyancsak nettó pártpolitikai kampánycélokat szolgáló akciónak legalább volt értelme és tartalma, volt valódi eredménye a végén – persze, hogy ezt később mire és miként használták, már más kérdés.

1.014.000-en -nem 1.013.998-an!- bólintottak rá eddig a konzultációs kérdésekre, de hogy hol számolható meg, azt most sem tudatták

Orbánék a 2010-es kormányváltás után immár hivatalos állami programmá emelték a nemzeti konzultációt

és a napokban immár – függően attól, hogy mely akciókat számoljuk bele pontosan – tizennegyedik alkalommal kérdezik meg a választókat az ország sorsát befolyásoló kérdésekben.

Nem kell ahhoz agysebésznek lenni, hogy a visszatérő kérdőíveken szereplő, irányított és sokszor vadpopulista kérdésekről pontosan lássuk: ezek eredendő célja nem a megkérdezettek véleményének begyűjtése, hanem a kormánypárt álláspontjának hirdetése és a megkérdezettek fejébe való begyömöszölése.

Nettó pártpropaganda, az eredeti, kezdeti konzultációs szándék tulajdonképpeni teljes elhagyásával. Emlékezetes, hogy az első hivatalos levél-konzultációval még a nyugdíjasokat célozták meg 2010-ben, a közel kétmillió címre kiküldött levél költségét – Szijjártó Péter akkori kormányfői szóvivő elmondása szerint – a Fidesz fizette, mivel

„nem akarták követni a szocialista kormányoknak azt a szokását, hogy közpénzeket költenek állami intézmények, kormányzati szervek reklámjaira.”

Oh, de kedves. Ezt az elvi hozzáállást később valahogy hamar elfelejtették és már milliárdokat költöttek el a haveri cégeknél nemcsak a konzultáció előkészítésére, de annak mentén kiszervezett plakát- és egyéb támogató kampányokra. Talán emlékeznek még, hogy immár „központi forrásból” fizették az új alaptörvény kapcsán szervezett második konzultációt, amitől azt várták, hogy így jóval nagyobb felhatalmazása lesz a jogállamiságunkat meghatározó – egyébként a legendává vált történet szerint Szájer József iPadjén íródott – szövegnek, amelyet persze azóta már több mint egytucatszor módosítottak. Ennyit a gránit szilárdságról és a magyar emberek véleményének fontosságáról.

Konzultációra a válaszokat megtalálja a hozzászólásokban - üzenték Orbán fizetett hirdetésére a hívei is

A teljesség igénye nélkül,

ha végig tekintünk az elmúlt másfél évtized összes nemzeti konzultációján, akkor hamar megállapíthatjuk, hogy ezek az ál-párbeszédek mindössze azt a célt szolgálták, hogy előzetesen visszaigazolják azt, amit a kormány már jó előre eldöntött vagy megtett.

Ha valóban érdemi célok érdemi kitárgyalását és valós döntések meghozatalát várták ettől az intézménytől, akkor nem, vagy alig váltotta be az ígéreteket.

• A 2011-es, úgynevezett „szociális népszavazás” egyik fontos kérdése volt például, hogy segíteni kell-e a bajba jutott devizahiteleseknek. A válasz természetesen (és nagyon helyesen) borítékolható volt. Gyanítom azonban, azt sem kell sokáig magyarázni: néhány kirakati intézkedés mellett valójában mennyire vette komolyan a kormányzat a konzultáció döntését ezügyben.
• A 2012-es gazdasági konzultációban részt vevő magyarok több mint kilencven százaléka azt mondta, hogy a létfenntartáshoz szükséges szolgáltatásokat köztulajdonban kell tartani, ehhez képest azóta tudjuk, hogy többek között Magyarország legnagyobb vezetékes földgázelosztója – és sok minden más is – a miniszterelnök jóbarátjának tulajdonába került. Ugyanebben a konzultációs ívben szavaztak a magyarok arról is, hogy csökkentsék a szükségleti cikkek áfáját, a luxustermékek után fizetett általános forgalmi adót pedig növelni kell, mert ez így lenne méltányos. Nos, azóta történtek persze apróbb lépések, de olyan szükségleti cikkek, mint például a pelenka, az intim higiéniai termékek vagy épp a tűzifa továbbra is Európa legmagasabb áfájával terhelt, miközben a NER-milliárdosok luxuskiadásainak adótartalma lényegében nem változott. (Friss hír, hogy a kormányfő családjának egyes tagjai még milliárdos nyereségadót sem kell, hogy fizessenek bizonyos beruházások után)
• A 2020-as pandémia kapcsán kiadott konzultáció – amelyre egyébként összesen több mint tizenegymilliárdot költöttek – egyik kérdése arra irányult, hogy szükségesnek tartják-e a magyar választók, hogy hazánknak hasonló esetben ne külföldről kelljen beszereznie a járvány elleni eszközöket, például vakcinákat, hanem azok itthon is előállíthatóak legyenek. Nyilván a többség támogatta az elvi javaslatot, amelyre támaszkodva hamar meg is indult a nemzeti oltóanyaggyár építése Debrecenben. Már többmilliárd forintot elköltöttek a projektre, amelynek 2022-ben már meg kellett volna kezdenie a termelést, de azóta sem történt semmi.
• Ennél is sajátosabbnak látszik a távolból a 2017-es „Stop Soros” konzultáció, amely önmagában abszurd volt, hiszen egy nem létező „terv” ellen agitált és kért támogatást a választóktól. Ugye senki nem gondolja egy percig sem komolyan, hogy ez a nemzeti konzultáció állította meg végül a nem létező Soros-terv végrehajtását?! (Bár, abban az országban, ahol kormányzati népszavazást lehet tartani óvodások nemváltoztató műtétjeiről, a történészek ezen sem fognak meglepődni.) De hasonlóképp volt teljesen abszurd az is, ahogy a 2022-es szankciókról szóló kérdőívben olyan intézkedések elleni fellépést szorgalmaztak a kormány részéről, amelyeket ugyanez a kormány közben sorra megszavazott az Európai Unió illetékes fórumain.
• A legtanulságosabb eset ugyanakkor a konzultációs sorozatban talán mégiscsak a 2019-ben megtartott egyik online verzió volt. Ezt ugyanis a Fidesz-kormány tulajdonképpen nem is akarta kiírni, számára ez a téma egyáltalán nem volt fontos, viszont nem tehetett mást, mert a klímavészhelyzethez kapcsolódó, uniós fejlődési stratégiai kidolgozásához ez minden tagállamban előírás volt. Ez az online párbeszéd formálisan egyébként nem is volt része a „hivatalos” nemzeti konzultációknak és mindössze egy hétig tartott csak az illetékes minisztérium honlapjának egyik aloldalán. Amikor a sajtó megkérdezte a kormánypártot, hogy mégis miért hallgatják el ezt az egyébként fontos ügyben rendezett konzultációt, akkor a méltatlanul elfelejtett Hollik István szóvivő azt találta mondani: a klímahelyzetről folytatott társadalmi konzultáció célja nem az, hogy az emberek átfogó véleményét megtudják az ügyben, ez csak egy kötelezettség, amit Brüsszel előír. Gyönyörű.

Nos, ha a mostani, elvben gazdasági és szuverenitási témában kiírt újabb nemzeti konzultációt valóban komolyan venné a kormány, akkor lenne róla mit beszélni, lenne helye érdemi és valós vitának, igazi párbeszédnek. De, ez megint nem arról szól. Kár, mert egyébként a Fidesz által bevezetett intézmény tényleg hasznos és hiteles is lehetne. Ha arra használnák, amire valóban kellene.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Hogy legyen idő törpölni: itt olvasható a nemzeti konzultációs kérdéssor