Connect with us

Banánköztársaság

A “köztévé” műsorfolyamáról, szelíden

A Rogán-propaganda célt ért: Magyar Péter nem beszélget Puzsér Róberttel
Megosztás

Nézek ebből a borzalomból annyit, hogy meg tudjam ítélni: mit, hogyan és milyen szándékkal hazudnak. Nézem, látom – és nem hiszem el…

Nem azt nem hiszem el, amit mondanak, amit mutatnak: általában emberemlékezet óta föl sem vetődik bennem, hogy valami igazságot keressek a végtelenített fideszes propagandában. Azt nem tudom, nem akarom elhinni, hogy nálunk mindezt büntetlenül lehet csinálni – hogy egyáltalán lehet csinálni…

A műsorfolyam gerince péntektől hétfőig nagyjából adott:

folyamatosan ismételgetik Orbán egyre elborultabb, egyre veszélyesebb igehirdetését.

Pihentetésül előjönnek a  “szakemberei”, “elemzői”, “tudományos intézeteinek” munkatársai, hogy megmagyarázzák, mit és hogyan kell érteni abból, amit Orbán elmebetegekre jellemző magabiztossággal előadott, s amihez a kirendelt mikrofonállvány szakadatlanul bólogatott. Ez a program sok időt vesz el a többi napon sugárzott folyamatos magyarpéterezésből, sorosozásból, gyurcsányozásból,brüsszelezésből – még szerencse, hogy mindebből jó nagy adagot tartalmaz Orbán műsora… Érthetetlen a kívülálló számára, hiszen teljesen kontraproduktívnak látszik, de Orbánon és – természetesen – az ide-oda röpködő Szijjártón, aztán Nagy Mártonon, Hankó Balázson és a többi futóbolondon kívül leginkább Menczert lehet látni-hallani, amint “kicsizik”. Érthetetlennek mondom, hiszen abban bizonyosak lehetünk, hogy mindez egyetlen új szavazót sem hoz a Fidesznek, Magyarnak viszont egyáltalán nem árt.

Úgy látszik, a Fidesz képtelen mit kezdeni, amikor olyan feltétel nélküli hívekkel van dolga, mint amilyenek neki vannak…

A szánalmas, röhejes, felháborító hazudozás, rágalmazás, uszítás mind meghatározóbb eleme a markánsan orosz érdekű propaganda. A genderezéstől, migráncsozástól stb. elbódított-megvadított,  emberek készséges vevőknek látszanak az elvadult ukránellenes gyalázkodásra. A valamennyire is tájékozott, vagy legalábbis tájékozódni igyekvő embernek lesül a bőr a képéről, ha arra gondol, hogy ezt a “köztévés” műsorfolyamot máshol is láthatják…

Persze időnként adnak a látszatra:

olykor-olykor bevágnak egy-egy mondatot például Gyurcsánytól is. Ha még egy mondatot szánnak rá, az már a gyalázkodásé. Magyar Pétert természetesen jóval többször látni, hallani – hogy aztán gátlástalan gyűlöletkeltésbe menjen át a dolog. Hihetetlen, de Orbániában egy ideje a “köztévé” “hírműsorainak” fontos témája, hogy Magyar Pétert a szülei nagyon nem tanították meg szeretni…

Összegezve bízvást el lehet mondani, hogy a “köztévé” műsorfolyama nagyjából ugyanazon a nívón van, mint a mandiner, a magyarnemzet vagy a Hír Tv legocsmányabb műsorai, például a Vezércikk vagy a Sajtóklub. A szintén szégyenletesen manipulatív, ám érthetetlenül kollaboráló ellenzékiekkel, függetlenekkel készített Csörte színvonala az M1 számára elérhetetlen…

Mindez valamennyiünk adójából. Nincs rendőr, nincs ügyész ebben az országban, akinek ez a bűncselekmény-sorozat feltűnne…

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Szerző