Connect with us

Banánköztársaság

Demokrácia? Barna eső áztatja, acélbetétes bakancs tapossa!

Megosztás

A Városi Kurír  is beszámolt arról, hogy a múlt hét szombati tüntetésen a Parlament előtt, néhány jobbikos provokálta a rendőröket.

A Jobbik jövője a Toroczkai-modell lenne?

Mint később kiderült, a tüntetésen a rasszista kötekedők a Jobbik IT tagjai voltak. Ellenük a párt etikai eljárást indított, ám később önként távoztak. Az viszont elgondolkodtató, hogy ennek a pártnak havonta többször is vannak hasonló ügyei. S ennek ellenére azt állítják magukról, hogy ők már demokratikusak. Valószínű a Toroczkai féle modell lebeg a szemük előtt.

A legszebb a történet utóéletében, hogy lehetőséget adott Bayer Zsoltnak eljátszani az antirasszistát. Az ország legnagyobb rasszistája legutóbbi „Sajtóklubban” egy műbalhé keretében olyan mértékben akadt ki a dolgon, hogy bejelentette: feljelenti az erről készült videón látható szélsőjobb provokátorokat közösség elleni izgatásért.

„Most akkor miiiiiiiiiiiiii van?”

Ami annak fényében különösen érdekes, hogy még március 29.-én egy könyv (Határtalan bűnözés) bemutatón a következőket mondta ugyancsak ő:

„Ha ellenfeleink xenofóbnak, rasszistának neveznek, minket húzzuk csak ki magunkat büszkén”

Bayer vezérlő csillaga, Orbán Viktor március 02.-án miskolci kampánya során pedig párhuzamot vont a bevándorlók és cigány honfitársaink közt.

Számtalan példát lehetne felsorolni rasszista, antiszemita kijelentésekből, amiket a kormány képviselői és az őket teljese szívükkel követők tettek.

De megállapíthatjuk, hazánk földjére immár nyolc éve barna eső hullik, az acélbetétes bakancsok pedig a jövőnket tapossák a sárba.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük