Kerítésen innen
Rettegünk vagy undorodunk Schmidt Máriától
Schmidt Mária – Orbán házi történésze – blogján hosszan értekezett, és kitért a a Figyelőben közölt listára, a holokausztra és – nem valószínű, hogy véletlenül – kibökte, mi a regnáló szándéka a hazai civil társadalommal.
A civileket sem támadja senki
A Terror Háza vezetője Látószög című blogján nyíltan beszélt:
„azok a magukat civilnek hazudó szervezetek, amelyeket a kormány ellenőrzés alá akar vonni, azok nem függetlenek és nem civilek, hanem Soros György által pénzelt és mozgatott politikai lobbitevékenységet végző lobbiszervezetek”.
Az Orbánt támadó bel- és külföldi sajtótermékekkel kapcsolatban így vélekedik:
Megindult tehát a harc az én vagyok a „legfontosabb ellenálló sajtótermék”, illetve a „legelszántabb ellenzéki” címért, aminek az elnyerésétől megélhetésük további biztosítását várják
Megtalálta a bizonyítékot is arra, hogy Magyarországon minden rendben van, hazugság, hogy a fékek-ellensúlyok meggyengültek, hogy megtámadták a civil társadalmat és hogy kormánybarát oligarchák kezébe adta a médiát, hiszen:
Orbánt az NVB pénzbüntetésre ítélte az óvodásokkal való szereplés módja miatt
A médiaviszonyokra is kitér Schmidt, mivel megjelenhetnek kormányellenes cikkek, ezért sajtószabadság van.
Figyelő lista
„A hivatásos rettegők körében a Figyelő egyik cikke verte ki a biztosítékot. Ebben ugyanis egy olyan lista is helyet kapott, amelyre a Soros-szervezetek munkatársai, illetve kedvezményezettjei közül kerültek fel jópáran, a teljesség igénye nélkül (…) Mostanra emiatt mindenki, aki a ballib körökben adni akar magára, becsatlakozott a ‘listázás’ elleni tiltakozók közé. Így a Magyar Tudományos Akadémia, amelyben még ott ülnek a komcsi időszak múmiái is, illetve neveltjeik, vagy az ELTE és a Corvinus oktatói közül jó néhányan a legfélősebbek közül. Ahogy a Professzorok Batthyányi (!) Körének és az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának megmondói is nyilván rettegni kezdtek.”
Kár, hogy Schmidt Mária nem látja, vagy nem akarja látni, mert kellemetlen lenne a különbséget rettegés és undor között.
(forrás: hvg.hu)
https://varosikurir.hu/schmidt-maria-a-soros-berenc/
https://varosikurir.hu/schmidt-maria-ujra-kierdemelt-1-milliardot/
https://varosikurir.hu/schmidt-maria-vilaghanoru/
Szerző
Friss
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….