Ez a nap
Szijjártó Péter állítólag az apjától kapott újabb drága ingatlant
Bár szüleinek még tartozik 30 millió forinttal a külügyminiszter, az apa most Szijjártó feleségének cégét támogatta egy nagyjából 125 milliós ingatlan megvásárlásában. A házban magánóvoda indult.
„Törvényesen, széleskörű családi összefogással vásároltam a házat” – ezt mondta Szijjártó Péter külügyminiszter, amikor 2014 őszén kiderült, hogy egy 400 négyzetméteres dunakeszi luxusingatlanra tett szert feleségével. Szijjártó azt mondta, a 167 millió forintos vételárából 68 milliót fedeztek a saját, 10 milliót a felesége megtakarításai, 10 millió forintot kaptak a felesége szüleitől és 79 millió forinttal támogatták a saját szülei.
A legfrissebb, januári vagyonnyilatkozata szerint még mindig 30 millió forinttal tartozik a szüleinek. Akik ezúttal, mint a 24.hu megtudta, a fennálló adósság ellenére a miniszter feleségének üzletébe segítettek be.
Szijjártó-Nagy Szilvia tavaly másodmagával elindított egy vállalkozást, a Varázshíd Rental Kft.-t, amelynek ügyvezetője és többségi tulajdonosa. A cég saját tulajdonú ingatlan bérbeadásával és üzemeltetésével foglalkozik. Meg is vásároltak egy, a hirdetés alapján 125 millió forintba kerülő, Dunakeszi családi házas környékén, a Kemény Ferenc utcában található, 1080 négyzetméter telekterületű, 556 négyzetméteres ingatlant.
Az ingatlant már ki is adták
Az ingatlant már kiadták a 2013-ban alapított Kincsem Sziget Közhasznú Nonprofit Kft.-nek, amely az azonos nevű dunakeszi kéttannnyelvű magánóvodát működteti. A magánóvoda 89 ezer forintba kerül havonta gyerekenként, plusz az étkezési díj.
A külügyminiszter felesége régóta ismeri tulajdonostársát, Kardos Évát, aki korábban a Kincsem Szigetnek is tulajdonosa volt.
(Forrás: 24.hu)
Bayer Zsolt: Európa, ha nem a világ legjobb külügyminisztere Szijjártó Péter
Szerző
Friss
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát