Connect with us

Ez a nap

Ma magyarból lesz érettségi

érettségi
Megosztás

Ma a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az érettségik, a diákok emelt- és középszinten adnak számot tudásukról. Az érettségi vizsgák mindkét szinten 240 percig tartanak.

Középszinten az I. feladatlap egy 60 percre tervezett szövegértési és egy 30  percre tervezett szövegalkotási feladatot tartalmaz. A dolgozatokat a 90 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjti.  Ezután osztják ki a II. feladatlapot, amelyben egy műértelmező  szöveg alkotását várják 150 perc alatt.

Az emelt szintű írásbeli szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból, valamint  két különböző szövegalkotási feladatból tevődik össze. A diákok  egyetlen feladatlapot kapnak, a rendelkezésükre álló időt tetszésük  szerint oszthatják meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is  meghatározhatják.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az írásbeli vizsgafeladatok megoldásakor közép- és emelt szinten is helyesírási szótár használható, ebből vizsgatermenként legalább négy példány szükséges. A szótárról a vizsgát szervező intézmény gondoskodik.

Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint a 2005-ben bevezetett kétszintű érettségi vizsgarendszer 28. időszakában 1.183 helyszínen összesen várhatóan mintegy 110.700-an adnak számot tudásukról.

Kedden a matematika írásbelik következnek.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

A nemzetiségi írásbelikkel megkezdődtek az érettségi vizsgák

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük