Ez a nap
Most érkezett! „Egyre nagyobb lelki megterhelésre” hivatkozva lemondott Szájer József!
„Egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számomra, márpedig akik a küzdőtéren vannak, azoknak harcrakész állapotban kell lenniük” – ezekkel a szavakkal jelentette be lemondását Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Magyar Hírlapnak eljuttatott közleményében.
Be is nyújtotta
Mint írta a lap, Szájer már be is nyújtotta a lemondását David Sassoli európai parlamenti elnöknél az európai parlamenti képviselői tisztségéről. A lemondás 2020. december 31-vel hatályos. Azért azt a politikus hangsúlyozta:
„Döntésem egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot. A lemondás nincs összefüggésben az európai színtéren most zajló, minden eddiginél ádázabb küzdelem tartalmával. A mostani vitában egyetértek a magyar kormány álláspontjával, azt támogatom.”
Szellemi területen próbálja ki magát…
Hozzátette, harminc éve szolgálja Magyarországot hivatásos politikusként, ennek túlnyomó részében az európai terepen dolgozott, feladatait igyekezett lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek érdekeit képviselni. Elmondta, hogy
a jövőben a gyakorlati politikusi tevékenység helyett a távlatosabb, szellemi területen kíván folytatni a rendszerváltoztatáskor megkezdett munkát, de a konkrétumokról később ad tájékoztatást.
Jávor Benedek hozzáfűzte
„Az nem úgy van ám, hogy a vonatnak kiszerelem a fékjét, behegesztem csontig a gázkart, elsötétítem az utasok ablakát, hogy ne lássanak semmit, biztonságiakkal megfélemlítem és elhallgattatom azokat, akik szerint nem lesz ez így jó, folyamatosan üvöltetem az utastájékoztatóból, hogy mindenki a konkurencia ügynöke, aki tiltakozik, majd amikor tényleg jön szembe a sziklafal, akkor növekvő lelki megterhelésre hivatkozva kiszállok, mindenki mást a vonaton hagyva.
Felteszem, utólag, a csattanás után az is ki fog derülni róla, hogy szándékosan pocsékra csinálta a hegesztést, és a sötítőfólia sarka is felkunkorodott, továbbá direkt idiótákat alkalmazott verőlegénynek, hogy mindenki számára átlátszó legyen a rendszer bornírtsága.
Szánalmas, gyáva eloldalgás a süllyedő hajóról, amibe nagy-nagy lékeket vágott személyesen Szájer József és az összes többi, aki most dezertálni próbál.
Demeter Szilárd meg még ahhoz is hülye, hogy a megfelelő pillanatban megpróbáljon csendben lelépni.”
Szerző
Friss
- Győzött a MOME-forradalom – Van remény a ‘modellváltott’ egyetemeknek
- Ön elhiszi Lázár-bemondásra, hogy ki, mit sutyorgott a fülébe? – 25 milliárdba kerülne a fideszes istibizi
- Ki engedélyezi, írja alá a titkos megfigyeléseket?
- Gárdony, Velence és Sukoró már összefogott – Civilek tiltakozása a Sukoró-partszakasz beépítése ellen
- Gyógyszerhiány – Felelős válasz: ’ember, most jövök a….’
- Nyílt levél a szerkesztőimnek! Az USAID-nek! Trump-nak! Musknak! Orbánnak!
- Alaposan ‘megdrágultak’ a Pécsért dolgozó képviselők
- Megnevezték a rendőri felelősöket a meggyilkolt japán hölgy ügyében
- A rák és Magyaroroszág – Elsők vagyunk Európában a halálozások számában
- Katolikus szellemiségű gazdaságtudományi képzés a Pázmányon – Ez a zsidó színészképző kihelyezett tagozata?