Váratlanul kórházba került Kovács László volt külügyminiszter – ” megszűnt a telefonszáma”

Alig néhány hete írta meg a Blikk, hogy a szocialisták egykori elnöke és többszörös külügyminisztere Kovács László, öregségére elköltözött a családjától egy idősek otthonába. Akkor még jókedvűen nyilatkozott a portálnak. Mára viszont…

Kórházba került Kovács László volt külügyminisztert – írja a Blikk. A 81 éves volt politikus felesége azt közölte a lappal, hogy az egykori MSZP-elnök

„ egészségi állapota folyamatos orvosi ellátást igényel, nyugalomra van szüksége”.

Hiába keresik kitartóan volt kollégái, elnémult Kovács László egykori külügyminiszter telefonja. Az aggódó barátok szüntelen hívták az elmúlt héten, de csalódniuk kellett, egyszer sem sikerült elérniük a volt MSZP-elnököt.  Hiller István, aki a pártelnöki székben követte Kovács Lászlót, azt nyilatkozta, hogy nem él már az a szám, amelyen évtizedekig beszélt vele.

„Aggódunk, hogy mi lehet vele, mert semmit sem tudunk róla”

– mondta a parlament szocialista alelnöke.

A mindig energikus és fiatalos politikus első felesége halála után, 2015 nyarán újra nősült. Egy nála jóval fiatalabb hölggyel, Mónikával kötötte össze az életét. Úgy tűnt, nagy a szerelem, a nő a frigy előtt egy fiút is szült a politikusnak: a kis Lacika most 10 éves. Bár az utóbbi időben a volt külügyminiszter nem nagyon mutatkozott a nyilvánosság előtt – utoljára tavaly szeptember végén adott interjút az Indexnek –, de azt gondolta mindenki, jólétben élvezi tisztes nyugdíjas éveit, szerető családja körében.

 

Kovács

 

Kicsit keserű nyilatkozat

Kovács László a Magyar Szocialista Párt alapító tagja, tizennyolc éven át volt országgyűlési képviselő. Külügyminisztere volt a Horn-, a Medgyessy- és a Gyurcsánykormánynak is, ezután pedig az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa lett. 2010-ben újra a belpolitika felé fordult egy ciklus erejéig, parlamenti képviselőként, egyben a párt alelnökeként működött. 2014-ben már semmilyen politikai posztért nem indult, legutóbbi, az Indexnek adott interjújában azt mondta,

olykor még kikérik a tanácsát a pártban, de úgy látja, ennek sok foganatja nincs.

Kapcsolódó

Kovács

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük