Connect with us

Kerítésen innen

Megtiltotta a kormány, hogy veszélyhelyzet idején felmondjanak az egészségügyi dolgozók

behívó oltásra
Megosztás

Szombat este felkerült a Magyar Közlöny honlapjára az egészségügyi jogviszony részletszabályozása – szúrta ki a 444.hu.

Ebben többek között szerepel, hogy a korábban felreppent hírekkel ellentétben

a kormány mégsem halasztja el 2023-ig a másodállás vállalásának korlátozását. Az új munkaszerződések megkötési határideje 2021. március 31-e lesz, a másodállások kérdését pedig külön rendelet szabályozza majd a későbbiekben.

A kormány viszont hajlandó

az orvosok és egészségügyi szakdolgozók kötelező kirendelhetőségének (átvezényelhetőségének) idejét „békeidőben” a törvényben szereplő 1+1 évről a munka törvénykönyvében meghatározott évi 44 napra csökkenteni (veszélyhelyzetre más, korábban keletkezett jogszabályok vonatkoznak).

Ezen kívül lehetővé teszik, hogy azokban a családokban, ahol mindkét szülő egészségügyi szolgálatot teljesít, és 16 év alatti gyereket nevelnek, csak az egyik szülő lesz kirendelhető.

Ugyanígy, a részletszabályok szerint nem lesz kirendelhető

az az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személy, aki várandós, aki 3 év alatti gyermeket nevel, aki nagycsaládos, aki 16 év alatti gyermekét egyedül neveli, aki személyesen gondozza hozzátartozóját, aki igazoltan legalább ötven százalékos mértékű egészségkárosodásban szenved, aki szakvizsgája előtt áll, valamint aki öregségi nyugdíjra jogosult és nem járul hozzá a kirendeléséhez – írja a portál.

Veszélyhelyzet idején ugyanakkor a koronavírusos betegek kórházi ellátásának biztosítása érdekében szigorúbbak a kirendelésre vonatkozó szabályok.

<<< Friss hírek! >>>

A Magyar Rezidens Szövetség megemlíti, hogy

korlátozásként 11.29-től bevezetésre került, hogy a veszélyhelyzet alatt az egészségügyi dolgozó nem mondhat fel.

változásokat Facebookon értékelte a Magyar Rezidens Szövetség. A legfontosabb fejleményekként ezeket említették:

  • A veszélyhelyzetben a kormányt megillető jogkörrel élve kitolták az új munkaszerződés megkötésének határidejét, ami 2021. március 1. lesz.
  • Január és február hónapra már az új bértábla szerinti bérek járnak (hacsak valakinek nem volt magasabb a jelenlegi illetménye). Értelmezésünkben ezeket az emelt összegeket a rendes időben, tehát nem utólag fogják kifizetni.
  • Ugyanakkor korlátozásként 11.29-től bevezetésre került, hogy a veszélyhelyzet alatt az egészségügyi dolgozó nem mondhat fel.

Magyar Közlöny

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük