Ez a nap
Semjén tavaly két kanadai vadászaton is járt
Semjén azt nem árulja el, ki fizette ki a vadászatot helyette. A politikus egyből magánemberré változik amint milliós utakat ajánlanak neki.
A 444 egy kanadai olvasója segítségével megszerezte British Columbia tartomány erdőkért felelős minisztériumától azokat a vadászati engedélyeket, amiket Semjén Zsolt nevére állítottak ki az északnyugat-kanadai Fort St. Johnban.
Ezek szerint a miniszterelnök-helyettes tavaly kétszer is vadászott Kanadában bölényre, farkasra és szarvasokra, és ezeket az utakat valószínűleg ugyanúgy ajándékba kapta, mint a svédországi túrákat, mert a több milliós kiadások ellenére még növelte is a megtakarításait.
Semjén először tavaly januárban bölényre és farkasra váltott egy nyolcnapos engedélyt, szeptember elején pedig jávorszarvasra, vapitire és rénszarvasra fizetett be tíz napra.
Az engedélyekből kiderül, hogy Semjén mindkétszer egy olyan magyar kísérővel vágott neki a vadonnak, akinek a cége 8000 amerikai dollárért (~2,2 millió forint) kínál hasonló bölényvadászatokat British Columbiába, de ennyiből még nem lehet megúszni: külön fizetni kell a kilövési engedélyekért, a természetvédelmi területek használatáért és az utazásért is.
Tavaly augusztusban a háromfajta szarvas vadászati engedélyéért Semjénék 955 kanadai dollárt fizettek. De ezek még csak az előzetes engedélyek, ha a KDNP elnöke lelő egy állatot, azért külön fizetnie kell. A külföldi vadászoknak még külön 200 dolláros díjat (royaltyt) is kell fizetniük és ott van az állami adó is.
És ha nem lóháton akarja megközelíteni a vadont, azért is külön kell fizetni 1100 dollárt, hogy repülővel bevigyék a vadászterületre. Ha pedig a trófeát is haza akarja vinni, még jobban megugranak a költségek.
Semjén szerint az ajándékutak nem befolyásolják a törvényhozói munkáját
Semjén szerint a milliós ajándékutak nem befolyásolják a törvényhozói munkáját, mert amikor ezekre rábólint, egyből magánemberré változik.
A Transparency International Magyarország még a svédországi vadászat miatt kérte a parlament mentelmi bizottságát, hogy indítson vagyonnyilatkozati eljárást Semjén ellen, csakhogy ezt a KDNP-s Hargitai Jánosnak, a testület elnökének kellett volna jóváhagynia, aki végül megkímélte a pártelnökét a vizsgálattól.
(Forrás: 444)
Szerző
Friss
- Nyugdíjasok lázadása – A Munkáshitel után jöhet a Nyugdíjas hitel?
- Pintér Sándor nyugállományú rendőr vezérezredes éppen oktatásért felelős miniszterségét gyakorolja
- Kik nem tisztelték meg Nemere István temetését?
- Gyurcsány Ferenc beígért „fityisze” a hatalomnak Varju László jogerős bírósági ítélete után
- Menczer Fidesz-funkci pofonért ment, de monokli helyett újabb pár százaléknyi Tisza-előnyt tudott kiprovokálni
- A mázlista 4., vagy az „ez nem jön be” 5. vagy? – 4 csillagjegy, akikre álomszerű téli időszak vár!
- Olyan jól megy minden a mentőknél, hogy van emberük a középiskolások ingyen-jogsiszerzésében is közreműködni
- A ködterhes időjárás tovább tart, sőt még ónos szitálás is jöhet
- MÁV-os még nem sín-, de már valósághajlitás
- Rogán úr, már egy széljegyzet sem maradt a Finkelstein-itinerből, amit használni tudna?