Ez a nap
Politico: Orbán maradhat a Néppártban
Orbán Viktor és a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt (EPP) kapcsolatával foglalkozott egyik pénteki cikkében a Politico, amely szerint a magyar miniszterelnök sokak tiltakozása dacára megszilárdította a helyét a konzervatív pártcsaládban.
A brüsszeli hírportál arról számolt be, hogy sok néppárti politikusnak annyira elege lett mára „az illiberális demokrácia keresztapjának” számító Orbánból az EU-ellenes retorikája és a jogállamisági aggályok miatt, hogy ki akarják zárni a Fideszt a pártcsaládból, ehhez azonban nincs meg a kellő támogatottságuk.
Az EPP vezetésének szüksége van a magyar kormánypártra, hogy a jövő évi választás után is biztosan ők alkothassák a legnagyobb frakciót az Európai Parlamentben – mutatott rá a szerző, aki szerint a Fidesz kizárásával nem csak a képviselőcsoport 11 tagját veszítenék el, hanem akár kilenc másik, velük együttműködő kárpát-medencei magyar képviselőt is. A választás nyomán ráadásul várhatóan nőni fog a fideszes képviselők aránya a támogatottságának visszaesésére készülő EPP-n belül.
Mint írták, Orbánnak nem áll szándékában távozni, ugyanis úgy látja, hogy az EPP álláspontja több területen, például a migráció kérdésében is elmozdult az általa követett irányba, a néppárti tagság pedig rendkívül előnyös a Fidesz számára.
Egy névtelenséget kérő illetékes szerint a pártcsalád gyakorlatilag három részre szakadt: a Fidesz kizárásának támogatóira, akik között elsősorban finnek, svédek és hollandok vannak, a magyar kormány sziklaszilárd szövetségeseire, például a bajor Keresztényszociális Unióra (CSU), valamint a középen állókra, mint amilyen a német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU).
Más bennfentesek szerint az EPP az ügyben lényegében középen kettébomlott, amit jól mutat, hogy hétfőn az EP illetékes szakbizottságában nyolc néppárti képviselő igennel, kilenc pedig nemmel szavazott a magyarországi helyzetet bíráló különjelentésre – közölte a Politico.
(Forrás: MTI)
Egyelőre nem lép fel az Európai Néppárt a „Stop Soros” törvénycsomag ügyében
A holland konzervatívok is kitennék a Fideszt az Európai Néppártból
Szerző
Friss
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
- Három településen nincs napok óta víz, mikor máskor, ha nem kánikulában
- Garantáljuk, hogy ha végig olvassa a parlament körül guruló milliárdok és milliárdosok nevei közötti tallózást, alaposan felizgatja magát
- Csillagjegyes könyvklub-ajánló: mit olvas a jegyed – és kikkel lenne a legjobb ezt együtt csinálni?