Ez a nap
Matolcsy újra miniszter szeretne lenni
Ismét terjed a hír, hogy Matolcsy György a kormányba tart, vagyis gazdasági miniszter szeretne lenni – írja a Népszava több forrásra hivatkozva. A jegybank elnöke leplezetlen ambícióval alakítaná a kormány gazdaságpolitikáját, Varga Mihály már ideges.
Két hónappal a választások előtt vezető bankároknak, közgazdászoknak már bemutatta Matolcsy György azt a 180 Lépés A Magyar Gazdaság Fenntartható Fejlődéséért című intézkedési tervet, amit a Magyar Nemzeti Bank kedden a Versenyképességi Tanács ülésére időzítve hozott nyilvánosságra. Az akkori találkozó egyik résztvevője szerint Matolcsy határozottan úgy mutatta be az anyagot nekik, mint azt a gazdasági stratégiát, amelyet majd várhatóan a kormány is elfogad a választásokat követően. A kedden közzétett anyag a két hónappal ezelőttihez képest tartalmaz változtatásokat, vagyis látszik, Matolcsy György az elmúlt hónapokban is dolgozott rajta, hogy minél aktuálisabb legyen az anyag. – Határozottan úgy tűnt mind a választások előtt, mind azt követően, hogy gazdasági miniszteri ambíciói vannak. Szerintem így beszélt a Versenyképességi Tanács ülésén is – mondta egy pénzügyi vezető a lapnak.
Varga Mihály nem nézi jó szemmel Matolcsy ambícióit
A Versenyképességi Tanácson Matolcsy György egyáltalán nem volt visszafogott és a nyugdíjrendszertől a versenyképességen át az új technológiákig sok mindenről beszélt, ami nem a jegybank hatáskörébe tartozik. A már idézett pénzügyi vezető szerint „ez Varga Mihály stábját határozottan idegessé tette”, és állítólag a miniszter maga sem nézi jó szemmel Matolcsy túlterjeszkedő ambícióit. Korábban is beszéltek arról a lap gazdasági minisztériumi forrásai, hogy Varga Mihályt határozottan zavarja, hogy Matolcsy György rendszeresen igyekszik befolyásolni a gazdaságpolitikát.
Rogán Antal válthatná Matolcsyt az MNB élén?
Ismét terjed a hír a lap több forrása szerint, hogy „Matolcsy a kormányba tart”, vagyis gazdasági miniszter szeretne lenni. Ez ugyanakkor többször felmerült már, és eddig kacsának bizonyult, ráadásul a kormányalakítás után pár hónappal egy minisztercsere nem mutatna jól. Főleg, hogy a hírek szerint, ha Matolcsy mégis elérné, amit szeretne, Rogán Antal válthatná őt az MNB élén – ettől viszont a már említett pénzügyi vezető szerint MNB-s kollégái „a fejüket fogják a Szabadság téren”. (Itt van az MNB épülete.)
(Forrás: Népszava)
https://varosikurir.hu/piacgazdasag-magyar-modra-matolcsy-a-mi-penzunkbol-sajat-magatol-vasarol/
Szerző
Friss
- Mit érdemel az a Bohár, aki ‘sejtet’ és ezzel ‘mérgez’?
- Lázár: ‘a húsvéti nagytakarítás készen van, következhet a normalitás és a jólét programja!’
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen