Kultúra
Korda György: A tehetség nélküli kurzuslovagokat mélyen elítélem
Hihetetlen, de igaz, Korda György betöltötte a 80. életévét. Dalain több generáció nőtt fel, feleségével, Balázs Klárival, ma is járják az országot.
Hihetetlen, de igaz, Korda György betöltötte a 80. életévét. Dalain több generáció nőtt fel, feleségével, Balázs Klárival, ma is járják az országot. A művésszel a 168 óra című hetilap készített ünnepi interjút. Ebből elsősorban a hazai közállapotokra vonatkozó részeket szemlézzük, de felvillantunk Korda pályafutásával kapcsolatos néhány epizódot is.
Hangi adottságai alapján akár operaénekes is lehetett volna.
Hiányzott azonban belőle az akaraterő és a kitartás. Le kellett volna mondania az aranyifjú életről, a cigiről, a piáról, az éjszakázásról. Ezt meg nem akarta. Élvezte az életet. A biztos sikert kellett volna kockára tennie egy bizonytalan operaénekesi karrierért:
„Az azért biztosan jelez valamit, hogy évtizedeken át voltak visszatérő álmaim arról, hogy egy nagy operaház színpadán állok, és énekelek. Igaz, rémálmaim is voltak arról, hogy elfelejtem a szöveget meg a dallamot, és egy hang sem jön ki a torkomon. Ma már nem álmodom erről.”
1.000 dal!
Még kimondani is sok, az énekes nevéhez majdnem ezer dal köthető. Kitért arra, hogy ezek közül hányat tudna felkészülés nélkül elénekelni:
„Nagyjából kétszázat. Ebben sokat segít a kártya. Mai napig hetente kétszer ülök le kártyázni állandó partnerekkel, egyszer ultizni, másszor pókerezni. Ez remekül karban tartja az agyat, a memóriát, így könnyebb észben tartani a dalokat is. Vannak olyan partik, amelyekre több évtized távolából is pontosan emlékszem, tudom, hogy kinek milyen lapjai voltak.”
Most nyergeljünk át a közélet, a politika világába.
Kezdjük ott, hogy a születésnapján egy váratlan felköszöntőt is kapott, olyan politikustól, akitől erre nem számított:
„Arra egyáltalán nem gondoltam, hogy Orbán Viktor ír majd nekem egy üdvözlő levelet. Ráadásul nem egy hivatalos hangvételű, hanem egy kifejezetten személyes köszöntőt kaptam a miniszterelnöktől. Soha nem találkoztunk, ezért is esett különösen jól a gesztusa.”
fotó: MTI.hu
Ez azért is pikáns, mert Kordát élete során csak egyszer érte politikai támadás, épp az első Orbán-kormány idején, mégpedig amiatt, hogy szocialista és liberális politikusok találkozóinak adott helyett a Korda-villában. De azt is felrótták neki, hogy fellépett MSZP-s kampányrendezvényeken:
„Nevetséges vádak voltak, egyiket sem vettem a szívemre. A politikusok szabályosan kibérelték a budai hotelben a tanácstermet, én egyetlen találkozón sem vettem részt. A szocialisták kampányrendezvényeire pedig nem politizálni mentem, hanem énekelni. Meghívtak, felléptem. Ennyi.”
A Lázár János – Korda György – Balázs Klári trió Makón haknizott
Érdekli a politika, nagyon is.
Mindig elmegy szavazni, naprakészen követi az eseményeket, és a barátaival meg is osztja a véleményét:
„A nyilvánossággal viszont soha, és erre tudatosan figyelek. Olyan megosztott országban élünk, hogyha kiállnék a nyilvánosság elé bármilyen politikai kérdésben, például elmondanám, mit gondolok a migránskérdésről, azonnal elveszíteném a közönségem felét. De hát én nem jobboldali vagy baloldali beállítottságú embereknek énekelek, hanem mindenkinek. „
Egyetlen dologban szokott nyilvánosan is állást foglalni:
Magyarország számára létkérdés, hogy tagja maradjon az Európai Uniónak, és ezért minden politikai erő felelősséggel tartozik:
„Azt sajnos nem tudom, hogy megérem-e, de biztosan jön majd egyszer egy politikus, akinek sikerül felépítenie a hidat Magyarország két tábora között, és az ellenségeket vitapartnerekké szelídíti. Az egyébként nem zavar, ha egy művész nyíltan vállalja a politikai meggyőződését, ha nem akar folyton az aktuális hatalomhoz dörgölőzni. A kurzuslovagokat viszont, akik tehetség híján csak politikai lojalitásuk okán tudnak sikereket elérni, mélyen elítélem.”
Barátságait nem kezdte ki az elmúlt három évtized politikai ámokfutása:
„Akárhogy éltem is fiatalon, a barátaimhoz és a feleségemhez mindig hűséges voltam. A legtöbb kapcsolatom 40-50 éves. Tisztában vagyunk egymás politikai nézeteivel, sok mindenben nem értünk egyet, olykor vitatkozunk is, de ez soha nem befolyásolta a köztünk lévő érzelmi viszonyt. Előfordult, hogy a Klárikával sem ugyanazt gondoltuk egy politikai vagy gazdasági döntésről. És akkor mi van? Megbeszéltük, és kész. Egyetlen barátomat sem vesztettem el a politika miatt.”
Szavazz, ne utána vernyogj! – Korda György is beszállt a kampányba
Szerző
Friss
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….