Kerítésen innen
Ül? A regnáló megint 3.9 milliárd – 3.900 millió – közforinttal dobta meg Schmidt Máriát!
Az aktuális Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet értelmében a nagy sikerű Sorsok Háza és több fergeteges emlékév megrendezése után az ismert fociszakértő, Schmidt Mária közalapítványát találta meg a feladat, hogy majdnem 4 milliárd forintból kiállítást rendezzen Puskás Ferencről a róla elnevezett 190 milliárdos stadionba.
Szegény, elfoglalt történésznek most pont van egy szusszanásnyi ideje, amíg a Sorsok Háza körüli paláver elül, hogy behúzzon újabb majdnem 4 milliárd közpénzt.
A kormány
„egyetért azzal, hogy a Puskás Aréna részeként megvalósuló Puskás Kiállítási Központot – ideértve az ahhoz szükséges kiállítástervezési, kiállítási eszközök beszerzésére irányuló, valamint belsőépítészeti és kiállításkivitelezési feladatok ellátását is – a Puskás Aréna épületének véglegessé vált építési engedélye és kivitelezési tervei alapján a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány valósítsa meg”.
Erre a feladatra idén 2,4, jövőre 1,5 milliárd adóforintot biztosít a kormány
A helyzet érdekessége, hogy a Puskás-hagyaték nem a Sportmúzeumban vagy más nagy közgyűjteményben, például a Nemzeti Múzeumban van, hanem egy kis Fejér megyei faluban, Felcsúton.
Mi az? 30 milliárdról indult, 190 milliárdra Fideszesedett és még nincs kész ….
Ahogy tavalyi összefoglaló cikkünkben emlékeztettünk: az Aranycsapat számos tagjának őrzik itt emlékeit, Orbán Viktornak ugyanis régi álma, hogy ott legyen a Puskás-zarándokhely. Nehéz döntés előtt áll a miniszterelnök: kölcsönadja a neki átadott Puskás-hagyatékot az új stadionjába, vagy maradjon a falujában?
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Azért ez már arcpirító! Orbán Viktor, a támadhatatlan, nem lát kudarcot a Fidesz kormányzásának elmúlt 15 évében
- Rácz András: tegyék meg tétjeiket, hogy a Nézőpont és a Századvég beperli-e Orbánt hitelrontásért!
- Magyarország Tiszteletbeli Konzulja lemondott, mert nem tud tovább képviselni olyan magyar kormányt, amely aláássa az Európai Unió egységét
- Kéri László: azt hiszik, ha ‘kinyírják’ Magyar Pétert, megoldódik a probléma
- ‘Az a gyerek, aki akkor született, amikor Orbán legutóbb mert Magyarországon valódi kérdésekre válaszolni, már középiskolás’
- Akárki akármit mond, gyönyörű tavaszi időjárással telik a húsvét!
- Péterfy-Novák Éva: évekig magam hibáztattam, amiért nem ütöttem, haraptam azonnal
- Ha Szijjártó ‘önként és dalolva’ bevállalta az aksigyárakba feccölt forintjaink nagyságát, akkor mennyi lehet igaziból?
- Orbán Viktor: ‘elcsendesedünk…’
- A peresztegi dögtemetőbe kerülnek a kényszervágott állatok – A polgármestert senki nem értesítette
Miklós Ónódy
2019.04.07 17:16 at 17:16
… simán FideSS támogató az LMP, mint legutóbb, amikor elősegítették a kétharmados többséget a Parlamentben .- nem rugalmatlanságról van szó! Most megint magukra veszik a kétharmad bűnét.
… na tessék, itt ülünk megint egy „FideSS Csalárdi program” politikai operett nézőterén. Csak a bankok jöttek rá: nem jár a CSOK! – sok a buktató.
….Ha nem akarsz migráncst az országban, akkor szavazz az ellenzékre, még egyet sem engedett be, Orbán viszont 47300 – at…… Kedves nyugdíjasok lehet választani a kéz csókolgatás és a normális nyugdíj között, csak a fejeteket kell használni, nem csupán imádkozni !
….Az Európa Tanács felszólítja Magyarországot, hogy hozza nyilvánosságra a korrupciós kockázatokról készült országjelentést – az Orbán zsebében van az egész ország! ?