Ez a nap
Mit követel a Fórum? Melyik, mit!
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma például szakmai alapú és nyílt tárgyalásokat, korrekt szakpolitikai irányítást.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma megdöbbenéssel vette tudomásul
az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2019. április 7-i sajtónyilatkozatát, amely az MTA kutatóhálózatának átvilágításáról szól. Az ITM állítása szerint az átvilágítás eredménye az, hogy a fenntartói struktúrának és a finanszírozás alapelveinek gyökeresen meg kell változnia.
Ezzel szemben az elmúlt hónapokban lezajlott átvilágítás eredménye az MTA közleménye szerint az, hogy a kutatóhálózat gyökeres átalakítására nincsen szükség.
Az átvilágítás eredményeiről szóló beszámolót
az MTA elnöksége 2019. április 16-i ülésén fogja véglegesíteni. Addig egy felelős kormányzati szereplő nem állíthat olyat, ami az MTA által eddig nyilvánosságra hozott átvilágítási eredményeknek alapvetően ellentmond.
Az ITM sorozatosan szegi meg a civilizált tárgyalás elemi szabályait:
például semmibe veszi az MTA eljárásrendjét és az átvilágítás eddig nyilvánosságra került eredményeit. Nem meglepő ez, hiszen az ITM a magyar kormány költségvetési szabályait sem tartja be, ugyanis nem folyósítja az MTA kutatóhálózatának jogszabály szerint járó anyagi forrásokat.
Követeljük a Gál András Levente-féle ügyvédi irodán keresztül bonyolított kétoldalú tárgyalássorozat leállítását,
továbbá, hogy az átvilágítás eredményei alapján születő döntéseket a nyilvánosság előtt, a társadalmi párbeszéd alapjai szerint és az MTA többezer érintett munkatársának bevonásával vitassák meg. Az MTA kutatóhálózatának jövője stratégiai nemzeti kérdés!
Szerző
Friss
- Magyar Péter: van-e hazugabb, aljasabb a Fideszes propagandistáknál? – Már megint a Bohár…..
- A belvárosi giga-razzia eredménye: 19 elfogás
- Hoppá, most éppen Szájer József gabalyodott Juszt László hálójába
- Vidéki prókátor: mától a szájeri tákolmány már biológiatankönyvnek sem jó, legfeljebb hittankönyvként használható
- A ‘bátrak’ az újdonságok gránitba vésése után sem tétlenkedtek, maradt még feladatuk….
- Újabb cikis ’emberarcúsítási’ kísérlet tett nevetség tárgyává két fideszes közszolgát
- Gábor György: szinte látjuk magunk előtt, amint Orbán épp most jön a templomból és tart a kocsmába
- Miska kancsó Japánban, avagy ha csinálunk valamit, csináljuk jól!
- 140 igen, 21 nem – Elfogadták az Alaptörvény újabb, 15. módosítását
- Mennyit ér egy petíció, amit még ‘Pókember is aláírhatna – Ez nem népi támogatás, hanem egy digitális maszkabál’