Ez a nap
Frissítve! Holokauszt-emléknap
Az emlékezés és az emlékeztetés fontosságát, az erőszak és gyűlölet elleni fellépést hangsúlyozta a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján a Demokratikus Koalíció, az MSZP és az LMP.

A soá áldozatai
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke közleményében azt írta, a soá áldozatainak azért kellett meghalniuk, „mert atyáik azt az Istent tisztelték, akinek Jézus Krisztusként való megtestesülését imádja isteneként a keresztény Európa is.” Hozzátette: vannak, akik tagadják a holokauszt megtörténtét, a náci rémtetteket, „mi azonban, ahogy a törvény rendeli, megemlékezünk arról a 75 évvel ezelőtti napról, amikor megkezdődött a magyar zsidóság gettókba kényszerítése”.
„De megemlékezünk a különítményesek vérfürdőjéről, a numerus claususról, a zsidótörvényekről, a Kamenyec-Podolszkban lemészárolt tizenötezerről, a megfagyott, agyonvert vagy aknamezőre hajtott munkaszolgálatosokról, az újvidéki tömeggyilkosságról is. És megemlékezünk a Horthy közigazgatása által három hónap alatt megsemmisítő táborba hurcolt félmillióról, meg a sok ezerről, akiket a nyilas hordák lőttek a Dunába”
– írta a pártelnök.
Gyurcsány Ferenc hozzátette:
„amíg fejet hajtunk a sok százezer, zsidó és zsidónak minősített áldozat emléke előtt, akit az emberi gonoszság, a náci téboly fosztott meg jogaitól, vagyonától és méltóságától, vetett rabságba és adott a halálnak, addig útját is álljuk annak, hogy mindez megismétlődjék”.
A magyar állam vezetői elárulták az áldozatokat
Az MSZP országos központja közleményében azt írta, a holokauszt magyarországi áldozatait „a magyar állam akkori vezetői elárulták azzal, hogy kiszolgáltatták őket a gyűlölet politikájának és közreműködtek a kifosztásukban, szervezett összegyűjtésükben és deportálásukban, végső soron a meggyilkolásukban”.
„A több százezer áldozat emlékét azonban sárba tiporja az a tény, hogy ma Magyarországon, 75 évvel a zsidóság gettókba zárása után ismét nyíltan lehet hirdetni ordas eszméket a hatalom támogatásával. Ma ennek az országnak olyan kormánya van, amely listákat készít szabadgondolkodókról, magyar tudósokról, történelmet hamisít, és példának tekinti az antiszemita, az országot háborúba sodró, magyar emberek százezreinek haláláért felelős Horthy-rendszert. Ennyi évvel a holokauszt után azt kell látnunk, hogy az Orbán-kormány egy posztfasiszta rendszert épít”
– írták.
Nem engedhetjük megismétlődni!
Az áldozatok emléke előtti főhajtás mellett ezért emlékeztetni kell a közös felelősségre is, hogy „még egyszer nem engedhetjük megismétlődni a történelem legsötétebb korszakát” – tették hozzá. Úgy fogalmaztak: „Több mint hetven évvel a szörnyű tragédia után ugyanis azzal tisztelhetjük meg leginkább az áldozatok emlékét, ha mindent megteszünk a gyilkos gondolatok terjedése ellen, és elutasítjuk a szélsőséges eszmék, az erőszak és a gyűlölet minden formáját.”
Az MSZP együtt emlékezik a túlélőkkel, a meggyilkoltak hozzátartozóival, és osztozik máig tartó fájdalmukban – írták közleményükben.
Szembe kell nézni a múlt bűneivel
Az LMP nevében Demeter Márta és Keresztes László Lóránt, a párt két társelnöke közleményében azt írta, az LMP teljes politikai közössége tisztelettel emlékezik a holokauszt magyarországi áldozataira. Megjegyezték, a főhajtáson túl
„szembe kell néznünk a múlt bűneivel és ki kell mondanunk ma is: soha többet!”
Felhívták a figyelmet arra: a mai nap az emlékezésé, a gyászé és a figyelmeztetésé a jelen- és az utókor számára, hiszen az emberi méltóság, a polgári önbecsülés, a társadalmi egyenlőség értékeinek védelme közös feladatunk és felelősségünk. „Az LMP mélységesen elkötelezett a mellett, hogy nem lehetnek másodrangú állampolgárok Magyarországon: a különböző identitások, kulturális sajátosságok és hagyományok a magyar nemzeti kultúra szerves részei, erősebbé, gazdagabbá, büszkébbé téve közös hazánkat” – írta az LMP két társelnöke.
A Liberálisok közleményükben azt írták: a holokauszt magyar áldozataira emlékeznek és a gyűlölet politikája elleni közös fellépésre szólítanak fel. Hangsúlyozták:
közös felelősség, hogy ne különböztethessenek meg senkit vallása, származása, etnikai hovatartozása, politikai nézetei, testi és szellemi adottságai vagy éppen szexuális irányultsága miatt.
Úgy fogalmaztak: egy nemzet csak akkor lehet sikeres, ha szolidaritásra, együttműködésre és egymás elfogadására alapozza jövőjét. Ezért tartják elfogadhatatlannak „a menekültekkel szembeni agressziót, az európai közösség elleni hangulatkeltést, a jogvédő civilek szembeni támadásokat és az állami megrendelésre készülő gyűlöletkampányokat”.
2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
(Forrás: MTI)
Szerző
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hogyan egyszerűsítik a mobilfizetések a mindennapi tranzakciókat 2025-ben?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
casino en ligne
2025.05.21 12:10 at 12:10
If you desire to take much from this paragraph then you have to apply
these methods to your won website.
casino en ligne
Appreciate this post. Will try it out.
casino en ligne
After I originally left a comment I seem to have clicked the -Notify me when new comments are added- checkbox and now whenever
a comment is added I recieve four emails with the exact same comment.
Perhaps there is a means you can remove me from that service?
Thank you!
casino en ligne
Very soon this website will be famous among all blogging and site-building people,
due to it’s good content
casino en ligne France
When I initially commented I appear to have clicked on the -Notify me when new comments are added-
checkbox and now every time a comment is added I receive 4 emails with the same comment.
There has to be a means you are able to remove me from that service?
Many thanks!
casino en ligne
Pretty component of content. I just stumbled upon your website and in accession capital to say that I get actually enjoyed account your blog posts.
Anyway I’ll be subscribing to your augment or even I fulfillment
you get admission to consistently fast.
casino en ligne fiable
wonderful publish, very informative. I ponder why
the other experts of this sector do not understand this.
You must continue your writing. I am confident, you have a great readers’ base already!
casino en ligne France
I believe what you posted made a bunch of sense.
But, think on this, what if you added a little content?
I ain’t saying your information is not good, however suppose
you added a headline to possibly get people’s attention? I mean Frissítve!
Holokauszt-emléknap | Városi Kurír is kinda plain. You could
peek at Yahoo’s home page and see how they write news titles to get people to click.
You might add a related video or a related picture or two to get people interested about what you’ve got to say.
In my opinion, it might bring your posts a little bit more interesting.
meilleur casino en ligne
Spot on with this write-up, I really feel this website needs far more attention. I’ll probably
be returning to read more, thanks for the advice!
casino en ligne
Good day! This post could not be written any better! Reading this post reminds
me of my old room mate! He always kept talking about this.
I will forward this article to him. Pretty sure he will have a good read.
Many thanks for sharing!
casino en ligne
JamesKex
2025.05.31 13:26 at 13:26
kamagra pas cher: Kamagra oral jelly pas cher – commander Kamagra en ligne
19 Club Login
2025.06.03 13:28 at 13:28
I didn’t expect much when I joined, but 19 Club Game .in surprised me. Fast payouts, cool bonuses, and a great community vibe. Love it here!