Kiemelt hírek
A kormány-kegyenc embercsempész kalandja a táncoslányokkal
Lázár János személyesen járt a botrányokkal terhelt Csiki Sör tulajdonosánál, akiről periratok bizonyítják, hogy embercsempészet miatt körözött bűnöző. Nem ő az első kétes alak a kormány közelében, ki lesz a következő?
Kormány, kormány, jobban kéne figyelni!
Lénárd Andrást, a magyar kormány által is támogatott székelyföldi sörgyár, a Tiltott Csíki Sört előállító üzem tulajdonosát embercsempészet miatt keresik az Amerikai Egyesült Államokban – tudatta a Magyar Nemzet birtokukban lévő periratra hivatkozva.
Lénárdot 2001. január 21-én Champlain település közelében fogta el a rendőrség, mert Kanada és az Egyesült Államok közötti zöldhatáron, két mérföldre a hivatalos határátkelőhelytől autójában három külföldi nőt csempészett az országba. Az Erdélyi Átlátszó újságírója elérte egyiküket, aki Facebook-profilja szerint ma is Pécsett él, és az erdélyi portálnak azt mondta: egy amerikai sztriptízbárban táncoltak volna, de nem kaptak vízumot. Így Kanadába utaztak, ahol Lénárd várta őket autóval, hogy a zöldhatáron csempéssze át őket az Egyesült Államokba.
Érdekes, hogy a mindenre pontosan figyelő nemzeti kormány erre az apróságra nem figyelt fel, amikor úgy döntött, hogy védelmébe veszi a Heineken ellenlábasát.
Lénárd András a portál megkeresésére elmondta, rég nem járt az Egyesült Államokban, és nem szívesen emlékszik vissza arra, ami ott vele
„évtizedekkel korábban”
történt. Ez logikus is, hiszen miután kifizették érte a tetemes summát, amit óvadékként szabtak ki, – ötvenezer dollár – elhagyta az országot, nem jelent meg a tárgyalásán, így körözést adtak ki ellene.
Az ügy pikantériája, hogy a lap birtokába került információk szerint Lénárd András azóta Csíkszeredában él amerikai feleségével. Hazatérve az erdélyi református egyház nyugdíjpénztárának (!) tőkéjét felhasználva fogott vállalkozásba, törpevízierőmű-rendszereket szándékozott telepíteni az Úz völgyébe és máshová. A táncoslányok csempészetével vádolt üzletember résztulajdonában lévő, erőműveket építtető és üzemeltető céget 2015 elején felvásárolta a magyar állam, pontosabban a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. Sajtóhírek szerint harmincmillió eurót fizetett a tranzakció során, de az üzlet cseppet sem nevezhető sikeresnek: a romániai cégnyilvántartás szerint a magyar állam tulajdonában lévő MVM ottani leányvállalatai azóta komoly veszteséget termeltek, és jelentős adósságot halmoztak fel.
Időközben Lénárd megalapította a Csíki Sör Manufaktúrát, ami szintén eladósodott. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter még a székelyföldi gyárba is ellátogatott, hogy az Orbán-rezsim támogatásáról biztosítsa. Ennek ellenére a magyar piacra szintén nem tudott betörni, pedig nagyon csábító ajánlattal próbálkoztak: egy láda folyékony kenyér vásárlása esetén a másodikat ingyen adták. Volna.
(forrás: Magyar Nemzet)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja
- Piktorra fel! – Havas Henrik, a gyilkos szatíra mestere
Pingback: Folytatódik a maligán-háború - A székelyföldi magyar "nemzeti" Csíki Sör esete a román tiltással - Városi Kurír