Ez a nap
Az esztergomi üzem dolgozói csak a jogaikkal akartak élni
A kormány és a nagytőkések egy csapatban játszanak – hangoztatta Korózs Lajos MSZP-s országgyűlési képviselő a Japán budapesti nagykövetsége előtt tartott sajtótájékoztatóján kedden.
Tarthatatlan a Suzuki vezetőinek viselkedése
A parlament népjóléti bizottságának elnöke tarthatatlannak nevezte, hogy a Suzuki cégvezetése elüldözte azt az embert, akit szakszervezeti vezetőnek választottak meg az esztergomi gyárban. Elmondta, hogy pártja alelnöke, Komjáthi Imre délelőtt óta ott van az esztergomi Suzuki-gyár kapujánál.
Az alelnök Facebook-oldalán közzétett felvételen az látszik, hogy Komjáthi Imre a gyár kerítéséhez láncolta magát, az említett Suzuki-dolgozó visszavételét és a munkavállalói jogok tiszteletben tartását követelve.
Korózs Lajos a sajtótájékoztatón leszögezte: Magyarországon még szabad szakszervezetet létrehozni, abba belépni, és a törvények egyelőre garantálják azokat a munkavállalói jogokat, amelyeket többször megcsorbított az Orbán-kormány.
A japán kormánynak is meg kell szólalni
Szavai szerint az esztergomi üzem dolgozói csak a jogaikkal akartak élni. Előbb-utóbb ez az idő eljön és lesz szakszervezet a Suzuki-gyárban – hangoztatta.
Korózs Lajos pártja nevében azt ígérte, hogy kapcsolatba lépnek a japán nagykövetséggel az esztergomi gyárban történtekkel kapcsolatban. A japán kormánynak is meg kell szólalnia az ügyben – hangsúlyozta, majd azt sürgette, hogy a profitot osszák meg a tőkebefektetők és azok között, akik megtermelik.
A képviselő a magyar kormány és a japán autógyár közötti stratégiai megállapodásból is idézett, amelynek célkitűzései – olvasta szerint – a többi közt az érdekérvényesítés gyengítését, sztrájktörést, a munkavállalók kizsigerelését és túlmunkát jelentenek.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő