Kerítésen innen
A 25,6 milliárdból készített Hunyadi-sorozat egyik forgatókönyvírója ‘FUCK NER” feliratú pólóban állt színpadra
Az Orbán Viktoron kívüli teljes NER-vezérkar és csatolt részei voltak jelen szerdán a Hunyadi-sorozat díszbemutatóján a Müpában. Az „öltöny-nyakkendő-ünneplő ruha” jegyében öltözött társaság Ördög Nóra levezetésében ünnepelte az opust, közben Káel Csaba filmügyi kormánybiztos is mikrofon-közelbe került. Mindketten „odáig voltak” a megtiszteltetéstől, hogy ki-mindenki kíváncsi az eseményre.
Összekormányozva….
Tizenhárom év munkájának eredménye az elkészült televíziós sorozat, és további tizenhét év a regények előkészítése, írása. Tegnap a MÜPA közönsége előtt bemutatkozott az első két epizód
– írta közösségi oldalán Bán Mór, a sorozat alapjául szolgáló regény írója. Az alkotás 25,6 milliárd forintból, hogy abból közel 16 milliárd forintot közvetlen állami támogatásból kapott a nemzetközi koprodukció, hogy aztán minden idők legdrágább mozgóképes magyar alkotása a kormánnyal nyíltan baráti viszonyt ápoló TV2-n kerüljön bemutatásra. A vendégek fogadására kiállítottak több korhű kelléket és díszletet a sorozatból, a hostessek szintén autentikus ruhákban flangáltak az épületben, a bejárat előtt kihajtott vörös szőnyeg két oldalán pedig lovagi páncélba öltözött férfiak álltak díszsorfalat a vendégeknek.
Fotó: facebook
A meghívottak között volt a kormány és a Fidesz holdudvarának a színe-java, mint Csák János, Hankó Balázs, Schmidt Mária, Semjén Zsolt, Ókovács Szilveszter, Szentkirályi Alexandra és Szalay-Bobroviczky Kristóf, illetve a NER-média perifériájáról olyan emberek, mint Vaszily Miklós Index-tulajdonos, Gönczi Gábor a Tényekből vagy Kárász Róbert.
Szép hosszú út…
Nem először vetődött fel, hogy valahogyan fel kéne dolgozni a Hunyadiak történetét, a 2021-es bejelentés idején már 10,5 milliárdos állami támogatásról lehetett hallani, amikor a hírt az egyik legnagyobb amerikai szaklap, a Variety lehozta. A projekt mögött az egyik legnagyobb név a magyar származású, kanadai producer, Robert Lantos, aki már 2012-ben is nagyon szeretett volna egy Hunyadi-filmet, ebből aztán nagyjából egy évtizeddel később lett valami, egészen pontosan egy tízrészes sorozat, amelybe beszállt a német Beta Film, az osztrák közmédia (ORF), a TV2 és a Hamu és Gyémánt magazint kiadó HG Média is. A Filmiroda adatai alapján
25,6 milliárdból készült el a sorozat, az állami támogatás összege pedig bőven meghaladta a korábbi hírekben szereplő számokat, hiszen a teljes költségvetés több mint fele közpénzből jött össze.
Ez egyébként nyugaton sem ismeretlen jelenség, a franciától a németen át a brit közmédiáig megjelenik az állami pénz a film- és tévéiparban, azonban jóval átgondoltabban, mint azt itthon megszokhattuk. „A Fidesz-kormány hosszú évek óta számos trükkel igyekszik közpénzből építgetni a saját médiabirodalmát, legyen az a reklámpiac kiszervezése, az állami hirdetések NER-médiába csatornázása vagy ilyen-olyan állami támogatások megítélése. Amíg egy mozifilm állami támogatásánál nem történik – pláne a magyar filmeknél – akkora piactorzítás (hiszen a hazai produkciók sokkal többe kerülő amerikai filmekkel versenyeznek), addig a Hunyadi esetében már tényleg felmerülhet a szándékos piactorzítás vádja, pláne, mert a sorozatot egy időben vetítik a konkurens RTL legnépszerűbb sorozatával, A mi kis falunkkal – írta a Telex.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A cikk apropója…
„Az Origón még mindig kint van a fotó Ruttkay Zsófia FUCK NER feliratú pólójáról, amit a Hunyadi-sorozat tegnapi díszbemutatóján viselt a Műpában”
– szúrta ki Varga Ferenc újságíró.
Az Origón még mindig kint van a fotó Ruttkay Zsófia FUCK NER feliratú pólójáról, amit a Hunyadi-sorozat tegnapi díszbemutatóján viselt a Müpában. pic.twitter.com/E0eIfkHkDA
— Varga Ferenc (@filmklub) March 6, 2025
„Véleménynyilvánítási szabadság van, én pedig úgy döntöttem, elmondom a véleményem, ha máshogy nem, hát így”
– mondta a 444-nek Ruttkay Zsófia forgatókönyvíró Csodálkozott, hogy meghívták, mert a sorozatból régen kiszállt.
„Amikor elfoglalták az SZFE-t, már nem akartam velük tovább dolgozni.”
A meghívásra kapásból nem is reagált, majd kétszer keresték telefonon, hogy szeretnék, ha ott lenne. Amikor eldöntötte, hogy elmegy, egyúttal azt is eldöntötte, hogy kommunikálja, amit gondol, ha máshogy nem, hát így.
„Nem vagyok extrovertált alkat, de vettem egy nagy levegőt. Van bennem szakmai kíváncsiság, nem csak a film iránt, hanem íróként is, hogy kipróbáljak ismeretlen dolgokat.”
Az üzeneten sokáig gondolkodott, mert rövid és egyértelmű feliratot akart, nem olyat, amit többféleképpen lehet magyarázni.
„Azt gondolom, hogy ha ennyire buta a rendszer, ennyire bután kell kommunikálni, nincs más lehetőség.”
Miután megvolt az üzenet, keresett egy „megfelelő, szép, de beáldozható pólót”, amire egy barátnője 3-4 nap alatt ráhímezte a feliratot. Amíg fel nem hívták a színpadra, rajta volt egy másik felső is, mert nem akarta, hogy hazaküldjék vagy a végén mégse szólítsák. A másik felsőt a takarásban vette le, utána viszont a fogadáson is a FUCK NER-es pólójában volt, mert onnantól már nem akarta eltakarni.
„Úgy voltam vele, hogy ha már vállaltam, akkor végig csinálom. Az elején kicsit izgultam, kíváncsi voltam, mi történik. Fel voltam készülve mindenre, de csak néhány szúrós pillantást kaptam, nem szóltak semmit. Ha ebből ügyet csinálnak, az nekik lett volna nagyobb probléma.”
Fotó: Ruttkay Zsófia
A FUCK NER felirat nemcsak a kultúrpolitikának szólt, hanem
„általánosságban annak a rendszernek, amiben élünk, ahol sem a tehetség, sem a tudás nem számít, csak a rendszerhez és a családhoz való tartozás. Ez nem csak ránk, filmesekre igaz, hanem mindenkire, akinek nincs lehetősége érvényesülni a művészet, a tudomány vagy a gazdaság területén. Nem csak nekünk, de a rendszernek köszönhetően a gyerekeinknek sem feltétlenül lesz.”
Friss
- A 25,6 milliárdból készített Hunyadi-sorozat egyik forgatókönyvírója ‘FUCK NER” feliratú pólóban állt színpadra
- Azt írja az újság…
- Ha ez ilyen egyszerű lenne….: alaptörvényben rögzítik, hogy Magyarországon tilos a drogozás
- Másodszor verte át Amerikát egy középszerű vigéc
- Orbán Viktor 100 milliós páncélozott BMW-je Párizsban járt – Köszönjük a Megafon-képzett Bohár-információt…
- Magyar György: életképes önkormányzati rendszer kiépítése nem NER-érdek
- Nincs ezen mit cifrázni, tavasz van
- Jó hír érkezett Ferenc pápa állapotáról
- Nem ‘kertelnek’, szabályozzák a hétköznapokat (is) már megint
- Megvan az új Európa új vezetője? – Emmanuel Macron: a nukleáris elrettentő erőnk megvéd bennünket