Budapesti hétköznapok
A Békemenetről „hallgat a sötétség”, de az valószínüsíthető, hogy Orbán a Nemzeti Múzeum előtt olvas fel március 15-én
Orbán Viktor a tavalyi kiskőrösi kitérője után március 15-én visszatér Budapestre és 10 óra 30 perckor a Nemzeti Múzeum előtt kezd bele ünnepi beszédébe Orbán – értesült a Népszava. Az még kérdéses, hogy szünettel, vagy egyvégtében olvassa a szövegét.
Emlékeznek?
Tavaly Kiskőrösön, Petőfi Sándor szülőházánál tartott beszédet,
2022-ben a Kossuth téren, a Békemenet tábora előtt ünnepelt.
Orbán Viktor sajtófőnöke, Havasi Bertalan még nem erősítette meg az információt.
Frissítve!
Frissítve 2!
Nagyar Péter Facebook-oldalán jó hírnek nevezte, hogy Orbán Viktor a Nemzeti Múzeumnál tart beszédet március 15-én.
„Egyrészt helyes, hogy a miniszterelnök nem bújik el a honfitársai elől a nemzeti ünnepen. Másrészt ezzel a korábban nem tervezett fellépéssel egyértelművé vált, hogy érzékelik a Karmelita boszorkánykonyhájában is, hogy az utóbbi hetekben egy olyan folyamat indult el Magyarországon, amire lépniük kell. Harmadrészt így nyilvánvaló lesz a különbség a között, hogy merre menne a miniszterelnök, és hogy mit kíván a magyar nemzet”
– írta Magyar, majd a Nemzeti dalból idézett, miszerint a magyar név megint szép lesz. Ő maga ugyancsak március 15-re hirdette meg a „harmadik erő” zászlóbontását.
Csak úgy….
Február elején a Hír TV Sajtóklub című műsorában a kegyelmi ügy, valamint Novák Katalin és Varga Judit lemondása volt a téma, Bayer Zsolt pedig többek között arról beszélt, szerinte
utcai erődemonstrációt kellene tartani, mégpedig március 15-én
– ezt a dátumot már egyébként tavaly novemberben valószínűsítette, mint a következő Békemenet időpontját.
Most megpróbálják ebbe az egészbe a miniszterelnököt meg a Fideszt meg az egész kormányt meg a mindenkit belekeverni
– vélekedett Bayer, majd hozzátette:
„nekünk viszont erőt kell demonstrálnunk, mert a hiénafalka, ezek a teljesen amorális, hazug gazemberek, akik ott üvöltöztek tegnap a Sándor-palotánál meg a csőcselék, az most vérszagot érez, mert azt hiszi, hogy eljött a pillanat. (…) Mutassuk meg nekik, hogy rohadtul nem jött el a pillanat!”
– szögezte le.
Friss
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet
- Trump-rendelet visszavonva: a Szabad Média Pályázat nyertesei is fellélegezhetnek
- Frissítve! Összeütközött egy menetrend szerinti repülőgép és egy kiképzésen lévő katonai helikopter, nem tudni hány halott van
- Zarándoklat-vonat a Misszió Tours szervezésében – Soltész államtitkár nem kommunikál Lázár miniszterrel, aki éppen ürülékből épít várat?