Banánköztársaság
A bölcs mérlegelés most hiábavaló – A bunkósbot ész-érvnek nem jó, de időnként hatásos
”Boldog az a nép, amelynek történelme unalmas!” – mondta valamikor egy bölcs, s bizonnyal igaza volt. Ránk most ismét izgalmas napok, hónapok, évek várnak, következésképp továbbra is tarthatunk a boldogtalanságtól. A járvány és Orbán Viktor – idomított hordájával együtt – mindinkább felemészti életerőnket.
S most, hogy közel a kipcsak fősámán eszelős csatája az Európai Unióval,
elmerenghetünk közös sorsunk eddigi alakulásán, és a közeli jövő várható-remélhető következményein és eredményein. Nos, meglehet, arra a következtetésre jutunk, hogy minden törek-vésünk, kiállásunk, irományunk és tettünk immáron hiábavaló.
Megmérettünk és könnyűnek találtattunk.
Magam a hetedik x-en túl lévén, tanúja voltam a nagy közösségi kísérletnek, amely belebukott elsősorban saját alacsony hatékonyságába, a szánalmas, pitiáner korrupcióba és a bölcs szabadság hiányába. És a fene tudja, még mibe. De ez már legújabb kori történelmünk régmúltja, hagyjuk a hivatásosoknak! (Sajátságos, hogy a létezett szocializmus 1956 utáni 35 éve alkalmasint történelmünk unalmas periódusai közé tartozott. Lehetséges hát, hogy egyszersmind a kellemesebb szakaszok egyike volt?)
No de eljött a szabadság. Rendet viszont nem szült nekünk.
Antall József és csapata elvégzett néhány alapvetést, amelyekről el lehetett indulni. Bokros csomagja kodifikálta a gazdaság talpra állásához múlhatatlanul szükséges változtatásokat, Medgyessy pedig – politikushoz nem éppen illő módon – megpróbált igazat mondani és igazul cselekedni. De ez minden. Közben volt Orbán első kormányzása, amikor már látható volt az illiberális állam minden csírája, és voltak, akik erre figyelmeztettek, de intéseik nem keltettek figyelmet. Majd jött Gyurcsány olykor okos reformszándékú, de gyakorlatilag többnyire kesze-kusza, tétova kormányzása, amelyet a legócskább, minden jó szándékot opponáló, handabandázó, förtelmes ellenzéki hangulatkeltés kísért, s amely megalapozta a 2010-es kétharmadot. S ennek nem vette elejét csatlakozásunk az európai érdekközösséghez, mert a választók többsége a mai napig azt képzeli, hogy az EU valamiféle nagy közkassza, amelyből mi, büszke magyarok jog szerint szakajtunk történelmi érdemeinkért, valamint nemzeti sérelmeink kompenzálásaként.
És jött ez a tíz év! Uramisten!
Orbán Viktor egészen különleges érzékkel maga mellé vette a legkétesebb, erkölcsöt, tisztességet hírből sem ismerő, hol tehetséges, hol kivételesen buta és rossz-indulatú figurák csapatát, és szívós munkával, a nemzet csaknem egészét orránál fogva vezetve, egész Európának és minden szövetségesünknek hazudozva, jogalkotási túlhatalmával visszaélve kiépítette ezt a szörnyűséget, amelyet a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevez, s amely nem más, mint egy politikai rablóbanda országlá-sa. A Fidesz a lopást, csalást, hazudozást sajátos törvényalkotással és nemkülönben sajátos törvénykezéssel a rendszer lényegi részeivé tette, viszont fennen hirdeti: itt minden törvényes, ők a demokrácia és a jogállam bajnokai! Az alkotó, bátor tehetségek innen önként emigrálnak, mielőtt megfulladnak a silány középszerűség és a korrupció bűzében.
És most itt van a nyakunkon a járvány is…
Összeomlóban a közegészségügy, padlón a közoktatás és a felsőoktatás, a szociális ellátó hálón már csak lyukak vannak, folyik az önkormányzatok tudatos megnyomorítása. A kormány útszéli hangon szidalmazza legfőbb partnerünket és pénzforrásunkat, az Európai Uniót, Európa minden jelentős és kevésbé jelentős politikai tényezője, vezetője és közös szervezete utálja a NER-t és minden nagyképű, pimasz, senkiházi képviselőjét. Lengyelország az egyet-len „barátunk”! A kormánysajtó (közmédia?) a kloáka áradéka.
S a nemzet, a választók többsége ezekből tájékozódik közügyekről. Félelmeim szerint szerint Orbán Viktor legalább egy emberöltőre megmérgezte Magyarország közéletét,
Úgy rémlik, Konrád György írta le először valahol:
Rákosi Mátyás óta nem volt még közéleti férfiú, aki annyit ártott volna Magyarországnak, mint Orbán Viktor.
Vajon mit hoz a „bölcs” jövő?
Néhány dolog biztosnak látszik: ha igazán összerúgjuk a patkót az EU-val, netán kilépünk a közösségből, egyhamar felkopik az állunk.
A középosztálybeliek szegénysorba, a mostani szegények nyomorba süllyednek, Orbán kedvencei pedig összevesznek a hirtelen zsugorodó lopnivalón. Ugyancsak biztos, hogy két éves gusztustalan és mocskos választási kampány vár ránk, s maga a választás kibontakozást az orbáni mocsárból csak akkor hozhat, ha az ellenzék megtalálja a hatásos közös fellépés módszereit és programját, ha képes lesz megakadályozni a Fi-desz borítékolható csalásait. (Orbán manőverei már a törvényalkotásban megkezdődtek, jó lenne felkészülni az újabb trükkökre. Szerintem ezúttal a nyílt, sőt jogszerűnek hazudott erőszak is szerepet kap majd a Fidesz választási műveleteiben! Másként fogalmazva: ugyan meddig áll még a fővárosban a Reichstag?!)
Az is bizonyosnak látszik, hogy a Fidesz e két évben lényegi változást nem visz a politikájába.
És ha a Fidesz 2022-ben megtartja a közhatalmat, akkor Magyarország tartós hanyatlása folytatódik.
Hogy meddig? Ki tudja? Amíg az emberek a nemlét határán bunkósbotot nem ragadnak.
A bunkósbot pedig érvelésnek vajmi kevéssé tartalmas, habár időnként fölöttébb hatásos. Ámde mi lesz utána? Ennek mérlegelése most hiábavaló, mert a forradalmak nagyon magas áron hoznak társadalmi megújulást. Jobb lenne azt elkerülni, ha még elkerülhető.
