Kerítésen innen
A budapesti buszokra szánt 3,2 milliárd kellett a járvány elleni védekezésre, de a Nemzeti Atlétikai Központ kivitelezésére 2 milliárd nem

A budapesti autóbuszokra szánt 3,2 milliárdot a kormány elköltötte a járvány elleni védekezésre, a pénzt talán jövőre megkapja a főváros – olvasható abban a május 18-i levélben, amelyet Gulyás Gergely írt Karácsony Gergelynek.
A sportberuházásokra nem volt hatása a járványnak!
A miniszterelnökséget vezető miniszter levelét Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár osztotta meg a Twitteren. Fürjes azt is hozzáfűzte, hogy a török Mercedes-gyár leállt a járvány miatt, ezért késik a buszok szállítása, de a levélben erről nincs szó. Arról, hogy a pénz nem érkezik meg most a főváros büdzséjébe Fürjes Balázs már korábban is beszélt a Népszavának.
Amióta kitört a járvány a kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva trendszerűen pénzt von el az ellenzéki önkormányzatoktól, ugyanakkor a számára kedves célokra mindig jut forrás.
- A BKK 3,2 milliárdja
- a ferencvárosi közösségi ház 400 milliós felújítására,
- a VIII. kerület 1,13 milliárd forint forrástól esett el, átcsoportosították a gépjárműadót és ingyenessé tették a parkolást, eközben pedig a fideszes kötődésű önkormányzatokat kisegítik, a balatoniak meg sorra halasztják el beruházásaikat.
Viszont
- a Nemzeti Atlétikai Központ kivitelezésére 2 milliárd,
- a Magyar Kézilabda Szövetségnek 1 milliárd 380 ezer
- a székesfehérvári új 6000 fős sport és rendezvénycsarnok építésének támogatása
Jövőre talán lesz pénz buszokra….
Mindezek ellenében azt lehet olvasni Gulyás Gergely levelében, hogy a
„kormány továbbra is elkötelezett a budapesti közösségi közlekedés színvonalának folyamatos fenntartása mellett”.
A miniszter isti bizi ígéri,
hogy
a jövő évi költségvetésben szerepeltetni fogják az összeget, hogy a főváros meg tudja venni a 17 szóló és 17 csuklós autóbuszt
Tény:a kormány biztosítja az ígért 3,2 Mrd Ft-ot a fővárosi buszbeszerzésre.A levél alapján a buszok megrendelhetőek,a pénz benne van a költségvetés tervezetében.A török Mercedes gyár leállt a járvány miatt,szállítás csak 21-ben lehet,fizetni is akkor kell.#Budapestnemcsatater pic.twitter.com/PgeRR0spnP
— Fürjes Balázs (@BalazsFurjes) May 21, 2020
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
Pingback: Németh Balázs hírolvasóból lett vb-t szervező vezér: nem a mi dolgunk, hogy az árakról beszéljünk. Én nem is tudom, hogy mennyi lesz... | Városi Kurír