Budapesti hétköznapok
A diákok nem adják fel – Virrasztás a tanárok jogaiért
A pénteki diáktüntetésen jelentették be, hogy ma, vasárnap virrasztást szerveznek a diákok tanáraik jogaiért.
A pénteki diáktüntetésen jelentették be, hogy ma, vasárnap virrasztást szerveznek a diákok tanáraik jogaiért.

Virrasztás
Négy budapesti gimnáziumnál virrasztanak vasárnap éjszaka – jelentette be a Diákok a tanárokért csoport a péntek esti tüntetésen. A szervezők az Eduline-nak azt mondták, hogy a Szent István Gimnáziumnál, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumnál, az Óbudai Gimnáziumnál és a Kodály Zoltán Gimnáziumnál tartanak majd virrasztást az oktatásért. Este héttől reggel kilencig lesznek a gimnáziumoknál. A Diákok a tanárokért csoport egyébként arra kéri a középiskolásokat, hogy az első órára ne menjenek be, hanem csatlakozzanak hozzájuk – de akár rövidebb időre is lehet csatlakozni a virrasztáshoz.
„A kockás az új szexi”
Több ezren vettek részt pénteken délután a Diákok a Tanárokért csoport tüntetésén, a Szabadság hídra a jobb oktatási rendszer melletti kiállás szimbólumává vált kockás zászlót is kilógattak. A szervező diákok egyúttal bejelentették: vasárnap este négy fővárosi gimnázium előtt is virrasztást tartanak, mert változást csak így tudnak elérni. Négy fő követelésük van:
Megoldást a tanárhiányra!;
Tanítható és tanulható mennyiségű és minőségű tananyagot!;
Élhetőbb körülményeket az iskolákban!;
Figyelmet az oktatásra!
Egy végzős gimnazista az olyan problémákról beszélt, mikor elfogy a WC-papír, nekik kell fénymásolópapírt bevinni vagy éppen omlik a vakolat. Bírálta azt is, hogy a menza ára szeptembertől 30 százalékkal fog emelkedni, ez pedig nagyon sok családnak megnehezíti a helyzetét. Ezek megoldásához pénz kell. – Jó lenne egy olyan rendszerben élni, ahol a helyi problémákat nem a szülőknek kellene finanszírozni – mondta. A tanévnyitókhoz pedig annyit fűzött hozzá, hogy „a kockás az új szexi”. (Magyar Hang)
Friss!
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram

Friss

- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon