Connect with us

Gyorshír

A DK megkapta a Miniszterelnökség és a Gundel közötti szerződést

Megosztás

A DK két képviselőjét ma beengedték a Miniszterelnökségre. Két menüt vásároltak, amit ételhordóban elvisznek az Iványi Gábor lelkész által vezetett Oltalom Karitatív Egyesületnek.

Megosztás

A párt két politikusa, Varju László alelnök és Gréczy Zsolt frakciószóvivő az előző nap már megpróbált bejutni a Miniszterelnökség épületébe, miután a hvg.hu megírta, az ottani menzát a Gundel Étterem működteti, és egy menü 850 forintba kerül.

Fodor Gergely nem kért közérdekű adatigénylést

A bejáratnál várta őket Fodor Gergely, a budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások koordinálásával megbízott miniszteri biztos, aki közölte velük, hogy a látogatáshoz 72 órával korábban be kell jelentkezniük, a szerződést pedig közérdekű adatigénylés útján kérhetik ki.

Szerdán a két ellenzéki politikus újra megjelent az épületnél, arra hivatkozva, hogy képviselőként nem kell korábban bejelentkezniük a belépéshez. Ismét Fodor Gergely fogadta őket, aki közölte, bár hozzájuk nem érkezett közérdekű adatigénylés, átadja nekik a Miniszterelnökség és a Gundel szerződését. Egyúttal kinyomtatott étlapokon bemutatta, hogy az Országházban 780, a Képviselői Irodaházban 650-770, míg a Miniszterelnökség menzáján 850 forintba kerül a napi menü.

Később még visszatérnek, hogy körülnézzenek

Gréczy Zsolt erre azt mondta, hogy az Országházban és a Képviselői Irodaházban nem a Gundel Étterem főz. Egyúttal kérte, hogy ne hasonlítsák össze azokat az adminisztratív dolgozókat, akiknek például a Képviselői Irodaház a munkahelyük, azokkal, akik a Miniszterelnökség menzáján étkeznek.

Fodor Gergely elmondta, a Gundel évente mintegy 30 millió forintot fizet az étterem bérletéért. Közölte, meghívja a két képviselőt a menzára, akik így bementek az épületbe. Visszatérésüket követően Gréczy Zsolt újságíróknak elmondta, hogy két menüt vásároltak, amit ételhordóban elhoztak és elvisznek az Iványi Gábor lelkész által vezetett Oltalom Karitatív Egyesületnek.

Hozzátette, később vissza szeretnének menni, hogy a Miniszterelnökség többi részét is megnézzék.

Varju László jelezte, a DK kedden benyújtott egy törvényjavaslatot azt kezdeményezve, hogy minden iskolában és kórházban „Gundel minőségű” ételeket szolgáljanak fel.

Még nem tudják, kit fognak támogatni

Más témában feltett kérdésre válaszolva Gréczy Zsolt azt mondta, még nem döntöttek arról, hogy melyik főpolgármester-jelöltet fogják támogatni az önkormányzati választáson.

Reagáltatták Gyöngyösi Mártonnak, a Jobbik frakcióvezetőjének korábbi szavaira, amelyek szerint egy „nemzeti ügy vagy szent cél” érdekében mindenkivel hajlandóak összefogni, „nem csak Gyurcsány Ferenccel, az ördög öreganyjával is”. Gréczy Zsolt úgy kommentált, hogy az ellenzék korábban már állt egy színpadon és ez találkozik a kormányváltást akarók igényeivel.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

A DK-sok ételhordóval akartak bemenni a Miniszterelnökség épületébe – A kormánypárti provokátor se maradt távol

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük