Connect with us

Blogbazár

A düh nem múlik!

A düh nem múlik!
Megosztás

Változatlanul irgalmatlanul mérges vagyok, mert engem kérem becsaptak, átvertek, stb. Még mindig nem a lényegről beszélünk!

Még mindig nem a lényegről beszélünk!

Mindenki tökéletesen tudta, hogy a Fidesznek van egy masszív, lebonthatatlan szavazó rétege, amelyik olyan emberekből áll, akik vagy haszonélvezői a rezsimnek, vagy pedig végletesen kiszolgáltatottjai és ott vannak még azok, akikkel sikerült elhitetni azt, hogy bárki is fenyegeti ezt az országot. Ez körülbelül 2 millió ember plusz/mínusz.

Az is teljesen nyilvánvaló, hogy ezt a választást nem a Fidesz nyerte meg, még csalással sem, hanem az ellenzék bukta el, már másodszor!

Mindenki tökéletesen tisztában volt vele, hogy a Fidesz csak egy esetben győzhető le és véglegesen, a Fidesz játékszabályai alapján, ha egyetlen jelölt indul a rezsim katonája ellen.
Ez tudható volt 2014-ben is, és tudható volt most is!

2016 óta könyörögtem, kértem, az ellenzéki pártokat, és nem csak én, hogy hozzanak létre közösen egy ernyőpártot és azt közösen támogatva, olyan hiteles, megbízható civileket jelöljenek, akiket 2018-ig fel lehet építeni és velük sikeresen nyerni lehet a választást! A kérésünk, könyörgésünk mindig süket fülekre talált, és mindig a pártérdekere hivatkozva söpörték le ezt a javaslatot, vagy érdemi válaszra sem méltatták!

Most pedig, hogy sikeresen és tudatosan elveszítették a választást, még mindig az egymásra köpködés megy, és a vita arról, hogy ki üljön be a Fidesz rezsim parlamentjébe. Még mindig a NER rendszerének és Orbán hatalmának legitimációja a cél, ahelyett, hogy megtagadnák az ellenzéki pártok a parlamentbe való beülés lehetőségét!

Igen, szavaztam én is április 8-án, mert bíztam valami csodában, de csodák nincsenek.

Ezért megkérem Szabó Szabolcsot, hogy ne üljön be a parlamentbe, ne legitimálja a rezsimet. Ugyanúgy az MSZP-PM -re leadott szavazatomat is tekintsék semmisnek, ha úgy döntenek, hogy beülnek a parlamentbe és felesküsznek az alkotmánynak nevezett hazaárulásra!

Az elmúlt években, amikor hívtam az embereket, amikor magam is kint voltam megmozdulásokon, mindig az fájt, zavart, hogy pontokba szedve felolvasták azt, hogy az éppen mi fáj annak az érdekközösségnek, aki mellett én is kiálltam,de mindig lecsitítottak, amikor azt üvöltöttem, hogy „Orbán takarodj és vidd az összes haverod!”.
Lecsitítottak és azt mondták, hogy most nem Orbánt akarjuk leváltani, nem a rendszert akarjuk megdönteni, csak azért vagyunk itt, mert például kevés a bére, pocsék a munkakörülménye ennek, meg annak.
…és utána mindig szépen hazamentünk!

Az elmúlt 8 évben szépen elfogadtuk

törvénytisztelő NER polgárként, hogy a rezsim a köztévét, a mi adóforintjainkból úgy kezeli, mintha az a tulajdona lenne. Teljesen némán végignéztük tiltakozás nélkül, a korrupciós botrányokat, hogy Récsől a mi lábunkra állt, hogy Orbán Viktor egykori padtársa és gyerekkori jó barátja, Mészáros Lőrinc felvásárolta már szinte az egész országot a mi pénzünkből. Akkor sem volt semmilyen tiltakozás, amikor Orbán családtagja, veje,Tiborcz sötétségbe borította az országot és ellopott tőlünk milliárdokat.

Hallgattunk, mert azt mondták az ellenzéki pártok is, hogy amit a Fidesz csinál, az nem törvénytelen, nem számon kérhető, mivel olyan törvényeket hozott a Fidesz rezsim, amivel legalizálta az ország kirablását! …és olvasom a most szombatra meghirdetett, a rezsim leváltását megcélzó tüntetéshez érkező reakciókat is.

Sok hozzászólás arról szól, hogy érvényes volt a választás, hogy csak apróbb hibák voltak, hogy statisztikailag belefér. Pedig baromira nem a választásról szól ez a dolog már. Azt is olvasom, hogy majd a Fidesz kiprovokál valamit, hogy közbe lehessen avatkozni és elinduljanak a török tisztogatáshoz hasonló folyamatok. Meg olvasok rengeteg, negatív, a megmozdulás ellen hangoló beírást, amolyan jó NER polgárhoz illőt, akik már attól rettegnek előre, hogy az lesz, mint 2006-ban.

Én pedig üzenem,

hogy nem fogok előre rettegni, hanem kimegyek, mert elegem van az Orbán rezsimből! Nem egy párt, egy ideológia miatt megyek ki, hanem magamért, a gyerekemért, azokért, akik nem tudnak eljönni.
…és igen, viszek hálózsákot, és igen, addig maradok, amíg el nem zavarjuk ezt a rezsimet, és a többi megalkuvó, korrupt politikust! Én pedig üzenem, hogy nem fogok előre rettegni )inkább ők rettegjenek), hanem kimegyek, mert elegem van az Orbán rezsimből! Nem egy párt, egy ideológia miatt megyek ki, hanem magamért, a gyerekemért, azokért, akik nem tudnak eljönni.

Mi vagyunk a többség! – Tüntetés a demokráciáért – IDŐPONTVÁLTOZÁS

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük