Connect with us

Sport

A fekete sereg elintézte

Megosztás

A Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ) zárt kapuk mögött kell megrendeznie az Azerbajdzsán elleni október 13-i hazai Európa-bajnoki selejtezőt, illetve mintegy 20 millió forintos büntetést kell befizetnie az európai szövetségnek (UEFA) a szeptemberi 9-i Magyarország-Szlovákia Eb-selejtezőn elhangzott rasszista, kirekesztő megnyilvánulások miatt – írja az MTI.

Nincs mit szépíteni a dolgon a lelkes, ám egyértelműen rasszista „fekete sereg” nem válogatta meg a szavait az ellenfél szurkoló táborával szemben

A mérkőzés elején a magyar tábor kifütyülte a szlovák himnuszt, majd a mérkőzés végén a vereséget nagyon nehezen emésztette meg a magyar B-közép, a vendégszektor szurkolását megköszönő szlovák csapatra a hazai drukkerek azt kiabálták: „Cigányok, cigányok”…

Mindez természetesen bekerült az UEFA jelentésébe, így nem véletlenül született meg a kemény, ám igazságos döntés.

Noha az MLSZ és maguk a játékosok, valamint Marco Rossi szövetségi kapitány is kérte a nézőket a sportszerű szurkolásra, ennek ellenére az ellenőri jelentések felvételekkel dokumentálták, hogy a nézőtéren több alkalommal, tömegesen kiabáltak cigányozós, „szar Szlovákia” és más gyűlölködő rigmusokat.

Az incidens kiverte a biztosítékot Pozsonyban,

a szlovák külügyminisztériumba bekérették a magyar nagykövetet A szlovák külügyminisztérium az esettel kapcsolatban kiadott közleményében azt írta: elítéli azokat a szlovákellenes rigmusokat, amelyek a mérkőzés idején elhangzottak.

Rámutattak: a hasonló megnyilvánulások magukban hordozzák annak lehetőségét, hogy megzavarják a két ország közti kapcsolatokat. A szaktárca ezzel összefüggésben arra kérte a nagykövetet, hogy a magyar hivatalos szervek szenteljenek figyelmet ennek a jelenségnek a megelőzésére.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azonban eltúlzottnak és hisztérikusnak nevezte a pozsonyi “külügyi bürokraták” reagálását a magyar-szlovák válogatott labdarúgó mérkőzésen történtekre.

A külügyér nem először fogott alaposan mellé

A Magyar Labdarúgó Szövetség jelezte, hogy fellebbezést nyújt be az UEFA felé a döntéssel kapcsolatban.

A fegyelmi döntés ismeretében az MLSZ úgy döntött, hogy az azeriek elleni mérkőzésre 14 év alatti utánpótlás-játékosok és futballt szerető fiatalok meghívásával igyekszik egy Eb-selejtezőhöz illő szurkolói hangulatot teremteni.

Ez utóbbi döntés figyelemre méltó. A minap éppen Szlovákiában a Slovan Bratislava-Besiktas Európa Liga mérkőzés volt „zártkapus”. A hazai szervezők azonban élve a lehetőséggel hatezer gyereket toboroztak a meccsre, akik nagyon jó hangulatot varázsoltak a stadionba. Holman Dávidék végül 3-2-re nyertek a törökök ellen.

Holman Dávid köszöni meg a gyerekek szurkolását. Fotó: Michal Smrčok/Plus jeden deň

Alkoholgőzös hőbörgés helyett kézzel rajzolt, színes ceruzával kifestett transzparensek

– a hangulatról a pozsonyiak játékosai is szuperlatívuszokban beszéltek.

Ugyanez megteremthető lenne a Magyarország-Azerbajdzsán mérkőzésen, szerencsés körülmény, hogy a találkozó időpontja október 13-a, vasárnap 18 óra. Így, ha az MLSZ komolyan gondolja, akkor több ezer 14 alatti gyerekkel töltheti meg a Groupama Aréna lelátóit.

A MLSZ a bérletesek számára arányosan visszatéríti a bérletek árának egy mérkőzésre eső részét. Aki online vásárolta a bérletét, annak visszautalják az összeget ugyanarra a bankkártyára, amelyet a vásárláskor használt, míg akik személyesen, jegypénztárban vásároltak bérletet, azok a TEX Bálnában (Budapest, Fővám tér 11-13.) bérletük felmutatásával kaphatják vissza a pénzt.

A magyar válogatott október 10-én Horvátország vendége lesz Splitben, majd 13-án fogadja Azerbajdzsánt a Groupama Arénában.

Magyar-szlovák csörte focipályán innen és túl

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. прогон сайта по каталогам что это http://soumoli.com/home.php?mod=space&uid=24916 прогон сайта самому индексация товара на сайте вайлдберриз что значит https://mit-bbs.com/viewtopic.php?t=268420 сбермаркет купон на скидку

    программа прогона сайта каталогами http://www.predictive-datascience.com/forum/member.php?action=profile&uid=3862 индексация сайта это простыми словами https://www.winners24.pl/user-38695.html индексирование сайта в яндексе http://www.moj.webservis.ru/forums/profile.php?action=show&member=11760 деливери скидка на первый заказ промокод

    сити купон на скидку http://www.ppivn.vn/forum/user-17588.html промокод на скидку сбер мегамаркет https://www.hubtamil.com/talk/member.php?1204196-BrandonFep скидки распродажи промокоды http://zzwind.is-programmer.com/guestbook/ прогон сайта по трастовым каталогам

    что такое прогон сайта по белым каталогам прогон по трастовым сайтам что это https://www.globalvision2000.com/forum/member.php?action=profile&uid=1053087 бесплатный прогон сайта по каталогам http://www.lifelvzhou.org/bbs/home.php?mod=space&uid=333483&do=profile индексация сайта в google

    прогон сайта twitter купон на скидку биггик http://demo.mobanbus.cn/maxy/home.php?mod=space&uid=58913&do=profile закрыть ссылку от индексирования https://skobka.com.ua/forum/user/4299/ как сделать ускоренное индексирование страниц сайта http://www.samudranews.com/2023/01/wabub-deli-serdang-hadri-muhasabah-dan.html

    прогон сайта для поднятия тиц http://droid-comz.ru/user/Darrellkiz/ индексирование веб страниц https://biowiki.clinomics.com/index.php?title=Выкуп_авто промокод на скидку страхование http://rusogni.ru/forum/user/22958/ индексирование новых сайтов http://seller24.co.kr/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=581008

    купоны на скидку купон на скидку 2022 техномолл купон на скидку https://rus-crafting.ru/index.php?subaction=userinfo&user=StevenMag прогон по трастовым сайтам программа

    статейный прогон сайта по трастовым сайтам http://ssd.hcu.ac.th/index.php/forum/user/12441-clumsymercenary :: profile for clumsymercenary промокод на скидку айкос yandex индексация сайта http://hjinterior.kr/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=219172 скачать на телефон лучшие фильмы 2021 https://2012614.com/home.php?mod=space&uid=135611&do=profile скачать качество фильмы на телефон бесплатно

    kometa casino bet casino https://specreporter.com/ гама казино casinos xyz https://res-publika.com Черкесова Бэлла Мухарбиевна порно casino x 1win casino букмекерские конторы pin слот casino букмекерская контора зенит официальное казино вход

    http://site1501.ru

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük