Connect with us

Banánköztársaság

A Fidesz a damaszkuszi úton – „Csuhások! Térdre, imához!

Megosztás

A Fidesz a damaszkuszi útjának legújabb állomása: Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyházi vendégeit fogadta a parlamentben, s üdvözlő mondataiban kiemelte: a napi politikai viták színhelyén „ritkán adatik meg, hogy a testvériség és az egyetértés ennyi elhivatott képviselője legyen egyszerre jelen”. 

damaszkuszi út
Megosztás

A Fidesz a damaszkuszi útjának legújabb állomása: Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyházi vendégeit fogadta a parlamentben, s üdvözlő mondataiban kiemelte: a napi politikai viták színhelyén „ritkán adatik meg, hogy a testvériség és az egyetértés ennyi elhivatott képviselője legyen egyszerre jelen”. 

„Csuhások! Térdre, imához!“ De Ki mondta ezt? Mikor mondta? Kinek mondta?

A házelnök úr azt is mondta (bárki nagy örömmel olvashatta például a 444 portálon):

„ Remélem, hogy az Önök békét sugárzó szellemiségéből a következő nehéz hónapokra, a választási kampány közelgő idejére is marad majd itt valami számunkra.“ Ugyanakkor azonban nem mulasztotta el, hogy igaz keresztény módjára hangot adjon aggodalmainak a jelen levő egyházi előkelőségek előtt: „Napjainkban sátáni, sötét erők veszélyeztetik mindazt, amiben a keresztény ember hisz. Veszélyeztetik a kereszténységre épülő civilizációnkat, szabadságunkat és emberi méltóságunkat.“

Nemigen kell találgatni, melyek ezek a sátáni erők, elég beleolvasni Kövér László (valahol) összegyűjtött beszédeibe! Hanem hát ünnepi találkozón nyilván nem illik feszegetni ilyen komoly kérdéseket. Viszont emlékezetemben felrémlik egy immár szállóigévé vált mondat: „Csuhások! Térdre, imához!“ De Ki mondta ezt? Mikor mondta? Kinek mondta? Ezt a két rövid biztató mondatot minden forrás a Fideszhez köti. Kerestem a világhálón a hitelesítő bejegyzéseket, s rátaláltam néhányra, amelyek az akkori Fidesz vezérkar politikai-erkölcsi-keresztény hitbéli állapotát jellemzik. (Akkor még csak keresgélték a Damaszkuszba vezető utat.)

Úgy tűnik, Orbán Viktor akkori keresztény hite még nem volt olyan erős, mint amilyen manapság

A Népszabadság archívumában bukkantam rá, hogy egyetlen hiteles(nektűnő) forrás igazolja: az eset megesett. Andrásfalvy Bertalan, az Antall-kormány (azóta elhunyt) művelődési és közoktatási minisztere 1992. február 25-i felszólalásában a háta mögött ülő „frakcióvezetőt” (Orbán Viktort) jelölte meg a kereszténydemokratákat fricskázó közbeszólóként:
„– A gyakran humorosnak tűnő megjegyzések mélyen sértik az alkotmányosságot – mondta Andrásfalvy. – Amikor a kereszténydemokrata oldalról valamilyen vallásos megnyilvánulás hangzik el, mögöttem a frakcióvezető elkiáltja: imához!; vagy: énekeljük el a Himnuszt!
Úgy tűnik, Orbán Viktor akkori keresztény hite még nem volt olyan erős, mint amilyen manapság. De akad más forrás is, amelynek alapján a Fidesz színeváltozása megállapítható és megítélhető.
A Népszabadság archívuma őrzi Ilkei Csaba (független, de inkább erősen jobboldali) képviselő, egykori újságíró Stílusgyakorlatok című írását, (2000. szeptember 11.).amelyben a szerző leírta:.

„Független országgyűlési képviselőként 1991. és 1994. között három éven át viszonylag közel ültem a parlamentben Orbán Viktorhoz. Hallottam, mikor, hogyan váltogatta a tényszerű stílust a handabandázással. Amikor szemben a Kereszténydemokrata Néppárt valamelyik képviselője kezdett beszélni, Viktor refrénszerűen megszólalt: »Térdre, imához!«, s néha ki is ment. Néhány ifjú demokrata ilyenkor kötelezően vigyorgott… Legutóbb Fodor Gábor erősítette meg, hogy pártvezetőtársai egykoron vadul szidták a csuhásokat, ez volt sokaknak akkor a papok megjelölése.”

Zöldi László – Médianapló című blogjában

A 2019. december 17-i bejegyzésében olvashatók a következő sorok:

“… Horn Gábor, a volt SZDSZ-es politikus … közölte Kövér Lászlóról: „Én magam láttam annak idején, a parlamentben kidagadt erekkel üvölteni, hogy „Térdre csuhások!”. Végre valaki, aki névvel vállalja, hogy szerinte ki vezényelte a Fidesz KDNP elleni kórusát.“

Ehhez képest Kövér László most igaz hívői tisztelettel fogadta az egyházi méltóságokat ajakán egyfelől a keresztyéni béke óhajtásával, másfelől a sátáni veszélyekre való figyelmeztetéssel. Magam egyházi, hitbéli, teológiai ügyekbe semmiképp nem szólnék bele, de annyit azért a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletre méltó egyházi vendégeinek figyelmébe ajánlok: Kövér László politikai pályájának kezdetén nem igazán pártolta a keresztény egyházakat és a keresztény hitet, csak jóval később vált Pál apostol követőjévé. Politikai tartalmú megszólalásai alapján még az is elképzelhető, hogy ő maga (no meg Orbán Viktor) lehet a sátáni erők képviselője, aki veszélyezteti a kereszténységre épülő civilizációnkat, szabadságunkat és emberi méltóságunkat.

Máté evangéliuma 12:
33 Ha egy fát nemesnek ítéltetek, akkor annak gyümölcse is nemes, ha romlottnak ítél-tétek a fát, akkor a gyümölcsét is romlottnak kell mondanotok, mert gyümölcséről lehet a fát felismerni.
34 Viperák fajzatai! Miután rosszak vagytok, hogy is volnátok képesek jót beszélni? A száj azt szólja, amitől túlárad a szív.

Vagy „egy megtért bűnös valóban többet ér, mint két igaz..“.(no már ha tényleg megtért)? Eminenciás uraim! Ez az Önök dolga! De az jó, ha a választók, főként a hívők így választások közeledtén ismerik a szenteskedő fideszesek előéletét!

Kapcsolódó

 

Damaszkuszi út,

illusztráció: V.K.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük